Jimmy 2004 óta szorgosan építgeti az 1967-es évjáratú Cadillac halottaskocsit, amit Mortisnak nevezett el és 600 dollárért, tehát majdnem 160 ezer forintért vett. A projekt egy öreg, leszedált pompakocsival indult és ahelyett, hogy restaurálta vagy lakóautóvá alakította volna – ahogyan az a legtöbb ilyennel megtörténik -, inkább úgy döntött, hogy épít belőle valami rémisztően gigantikusat.

Az ehhez szükséges alkatrészeket buszokról és traktorokról szerezte be, így aztán az egyébként is állati nehéz Cadillacet további súlyos vasakkal toldotta meg, így 9 tonna körülire hízott az autó. Ha már így alakult, akkor egészen mindegy, milyen a hajtás, így hatkerekű lett a halottaskocsi, a hajtásról V6 53 Detroit Diesel motor gondoskodik. A projektet nem egyedül csinálta végig, sokat segítettek a családtagok és a barátok is.

A három méter magas halottaskocsi állítólag remekül mozog terepen, nagy sárban, és az is borítékolható volt, hogy nagy népszerűségnek örvend, bárhol is jár.