Röviden – Kia Ceed GT
 
Mi ez?A Kia kompakt modellje, a Ceed 2018-ban bemutatott harmadik generációjának legsportosabb darabja. Több mint kétszáz lóerős turbómotorral
Mit tud?Az átlagnál sportosabb vezetési élményt kínál, a hagyományos használati értékek csökkentése nélkül. Parádésan kanyarodik
Mibe kerül?8 149 000 forint az ötajtós Ceed GT alapára, a tesztautó némi extrával 8 939 000 forint
Kinek jó?Akik néha szeretnék, ha hétköznapi autójukból előjönne a kisördög

Hat hónap, ennyit szántak a Kiánál pluszban a GT futóművének hangolására. Sok, kevés? Nehéz megmondani, mindenesetre dicsérendő, hogy egy modellváltozat futóművét eddig csiszolgatták. Albert Biermann a BMW-nél tanulta ki, majd maga irányította  a sportmodellek fejlesztését, míg az M GmBH igazgatói székéből a Hyundai-Kia konszernhez nem igazolt. A Hyundai i30 N-nel már megmutatta új csapata, képesek élményautót faragni egy kompaktból, a Ceed GT-nél újra bizonyíthattak.  

Hajtsd meg és megszereted! 1

4310 mm hosszú, 1800 mm széles, 1447 mm magas a Ceed

Külső

Bár egy sportosabb variánsról, a legerősebb kiviteléről van szó, alapvetően ugyanaz a kocsi, mint a többi Kia Ceed. Méretei azonosak, ugyanarra a 2650 mm-es tengelytávolságú alapra kerül a 4,3 méteres kasztni. A formaterv dinamikáját a GT-n is az A és C oszlop erős döntése határozza meg, már-már kupés ívet mutatva oldalról.

Bár egy átlagos Ceedhez képest látszólag laposabban ül a GT, a valóságban ez csak 5 mm. A 18 colos felnik és spoilerek csapják be a nézelődőt, illetve a Ceednek eleve laposan fut a teteje. Nevéhez hűen sportos karosszériaelemek kerültek a GT-re, amelynek immár a fényszórójában látható – a korábbi generációs Ceed GT-vel bevezetett – jégkockaszerű, nappali menetfény.

Hajtsd meg és megszereted! 2

2650 mm az ötajtós Ceed tengelytávolsága

Első lökhárítója mélyre fut, az alsó része splitterszerűen előrenyúlik. A lökhárítón keresztülfutó, kétoldalt felhajló fényes fekete betétet nézve függőleges szárnyvéglapot is elképzelhetünk, akár a formaautóknál. Ügyes húzás! A hűtőrácsokat is érdemes közelről szemügyre venni, belül kis piros díszítést kapott, ahogy a lökhárító és a küszöbök alja, de a GT felirat is mutatós.

Oldalról a már említett szép keréktárcsák mellett a piros féknyergek és a küszöbspoiler érdemel említést, amely szintén jól rájátszik az „ültetésre”. Hátul a lökhárító diffúzorszerű, de csak látványra készült eleme és a két impozáns kipufogóvég hangsúlyozza a nagyobb teljesítményt.

Hajtsd meg és megszereted! 3

A 2013-as GT-n megjelent jégkockaszerű nappali menetfény a fényszóróba költözött

Belső

Ami elsőre feltűnhet a Kia Ceed GT utasterében, az a feketeség. Itt ugyanis a BMW M-es modelljeihez hasonlóan (milyen meglepő :-)) a tetőkárpit is fekete, míg a többi Ceedben ez világosabb, szürke színű. Piros varrás díszíti a GT belsejét, feltűnik az ajtókon, a váltókar szoknyáján, az üléseken és a kormányon is, a képet fém pedálsor és hasonló díszítések teszik teljessé.

Jó fogás esik a részben perforált bevonatú, alul egyenes karimájú kormányon – amely kellően nagy úton állítható -, de ha vastagabb lenne, még jobb volna. Ülései kiválóak, az ülőlap és a háttámla keményebbek, az oldaltámaszok puhák, viszont kellően nagyok, így tartják a testet. A vezető oldalán motoros állítás és memória is tartozik hozzá. Gyengesége, hogy nem lehet igazán mélyre ereszteni.

Hajtsd meg és megszereted! 4

Nemcsak a műszerfal nagy része, de a tetőkárpit is fekete a Ceed GT-ben

Alapvetően ugyanaz, főként jó tapintású, ahol kell, puha műanyagokból épülő kabin fogadja az utasokat. Műszerfala itt is kissé a vezető felé fordul. Hét- vagy nyolccolos lehet a központi kijelző, amely fura módon monokróm volt a tesztautóban. Annál is inkább meglepő ez a kialakítás, mert a műszeregységben lévő kisebb TFT színes képet ad, illetve a tolatókamera képe már színesen látható. Menüje sem épp a legbarátságosabb.

Telefont csak álló helyzetben lehet csatlakoztatni, de viszonylag egyszerűen megy, a kihangosító viszont elég zajos. A csomagtartóba rejtett mélynyomóval a JBL hifi nem túl nagy dinamikával, de szépen szól, széles tartományból építi fel a zenét, megvannak a magas és mély hangok is.

Hajtsd meg és megszereted! 5

Fura a fekete-fehér kijelzés, mivel színes képet is tud a TFT

Érezhetően a klasszikus utastérépítés szerint tervezték a Ceedet, így sok funkciónak van valódi gombja és nem az érintőképernyő menüjéből vezérelhető. Rakodórekeszekből jól ellátták a Ceedet, a középkonzol különféle fakkjai és az ajtózsebek is jól használhatóak. Elöl két USB és egy 12 voltos csatlakozó is van. A kétzónás klíma mellé jól jön télen az ülésfűtés és kormányfűtés is. Olyan extrák teszik kényelmessé a kocsi használatát, mint a kulcs nélküli ajtónyitás és motorindítás, a vészfékasszisztens, a keresztirányú forgalomfigyelés, vagy az automata fényszóróvezérlés. Utóbbi kiválóan működik, szemben a sávelhagyásra figyelmeztetés, amely gonosz pedellusként sipákolt állandóan.

Elöl-hátul van elég hely a kabinban, két 180 centis utas elfér egymás mögött. A hátul ülő lábfeje befér az első ülés alá. A nyitható üvegtető nagyon klassz dolog, de csak a 180 centis magasságig ajánlható, mert beszűkíti a fejteret. Csomagtartója 395 literes, már használható méretű, praktikusságát sík falak, változtatható magasságú padlózat és 40:60 arányban ledönthető hátsó üléstámlák segítik.

Hajtsd meg és megszereted! 6

Nincs állítható combtámasz, helyette igen hosszú az ülőlap

Technika

Számos motor választható a Kia Ceedhez. Benzinesből van 1,0-es turbó és 1,4-es szívó és turbó is, illetve két dízel is rendelkezésre áll. Ezekre jócskán ráígér a GT egyetlen motorja, a már az elődmodellben is használt 1,6 literes, turbós benzines. 204 lóerős teljesítményével házon belül övé a korona, de sportos kompaktok esetében a sereghajtók között szerepel. A Ford Focus ST, a Renault Megane RS, a Honda Civic Type-R mind más ligában játszanak. Igazi fenevadak. A Ceed GT nem az, hanem egy erős kompakt. Fő ellenfele a 205 lovas Renault Megane GT lehetne, de az a változat jelenleg nem elérhető.

Hatfokozatú manuális és hétsebességes, dupla kuplungos automata sebességváltó kapcsolódhat a négyhengeres motorhoz. A tesztautóban előbbi szerepelt.

Hajtsd meg és megszereted! 7

205 lóerős teljesítményt és 265 Nm nyomatékot nyújt az 1,6 literes turbós benzinmotor

Alapvetően ugyanaz a független kerékfelfüggesztés van a GT kasztnija alatt, mint a többi Ceednél, ugyanakkor teljesen más hangolással. A feszesebb első és hátsó rugókkal csökkentették a karosszéria mozgását és javították a kormány visszajelzését, ugyanakkor a stabilizátorokat lágyabbra váltották elérve, hogy a gumik belső fele jobban tapadjon a gyors kanyarokban.

A fentiekkel párhuzamosan új menetstabilizáló programot kapott a GT, amely több szabadságot ad a vezetőnek azzal, hogy a szokásosnál több mozgást enged meg a hátsó tengelyen. Jár a modellhez a fékek úgynevezett Torque Vectoring elektronikus vezérlése, amely az ívbelső kereket jobban fékezi meg, így csökkentve az alulkormányozottságot. Az sem mellékes, hogy míg a többi Ceeden 288, a GT-n 320 mm-es féktárcsák vannak, amelyek 3 mm-rel vastagabbak is, jobban viselve az ismétlődő igénybevételt.

Hajtsd meg és megszereted! 8

Igen szépek a 18 colos felnik, mögöttük 320 milliméteres féktárcsák bújnak meg

Vezetés

Pontosan a fentieknek megfelelő kép rajzolódik ki a kocsiról használat közben. Nem a motorerővel, hanem a kanyarbeli és fékezési képességével emelkedik az átlagos modellek fölé a Ceed GT. Mivel a maximális nyomaték már 1500-as fordulattól megvan, így turbólyuk szinte nincs, de nem érezni 200+ lóerősnek a motort. Sport módban nagyon jó gázreakció mellett könnyedén tör a fordulatszám a 6000-es határ felé, de nincs nagy erődemonstráció. Poros vagy hullámos útfelületen hajlamos alacsony fokozatokban, padlógázra kissé kipörgetni első kerekeit, ami elsősorban show-műsorként értékelhető.

Ha nem hajtjuk keményen, a GT akkor az úthibákat közvetítő, az átlagnál feszesebb felfüggesztésű kocsi. Ha azonban keressük a határait, kiderül, hogy nagyon gyors kanyarvételre képes. Meglepően szűken lehet vele fordulni, ami meghozza a várt vezetési élményt, mindezt úgy, hogy a hétköznapi használhatóság nem kíván nagy kompromisszumot. Sokáig semlegesen viselkedik, de ha a kanyarkijáraton túl hamar lépünk a gázra, az eleje kezd lecsúszni az ívről. Nagyon könnyen irányítható, kormányzása kellően direkt, de több visszajelzésnek örülnénk.

Hajtsd meg és megszereted! 9

Az ablakokat ölelő krómkeret ad dinamikát a tetőnek

A futóműhöz hasonlóan a fék is meglepetéseket tartogat, sok tartalékkal rendelkezik. Jóval rövidebb féktávot vehetünk, mint normál körülmények közötti használatból feltételeznénk. Váltója viszont már nem ilyen jó, a kiosztása előnyös, de a kar vezetése rossz. Pontosnak pontos, és gyorsan is kapcsolható, de folyamatosan akadópontokon kell áttolni, ami hangos kattogással van jelen az utastér életében.

Nemcsak a feszesebb kormányzás és a jobb gázreakció miatt válik izgalmasabbá a váltókar mellett aktiválható Sport módban a GT, de ilyenkor megjön a hangja is. Egy plusz szelepnek köszönhetően a kipufogó mély tónussal muzsikál az utca közönségének, míg a bent ülőknek egy hanggenerátor erősít rá a motorhangra. Normal módban hétköznapi autóvá szelídül a GT, csendes és jóval takarékosabb.

Főként Normal módban használva 8,3 literes átlagot produkál a kocsi, ahonnan a sportos használat mennyiségének függvényében mozoghatunk 10 liter környékére. Mi összességében 9,3 litert mértünk, úgy, hogy városban, országúton és autópályán is használtuk a kocsit.

Hajtsd meg és megszereted! 10

Viszonylag hangos kattogással jár, minden váltás

Költségek

2019 októberében 8 149 000 forint a Kia Ceed GT listaára (a cikk írásakor akcióban 7 899 000 kínálják), amelyhez a képen látható tesztautó esetében még olyan tételek jöttek hozzá, mint a metálfényezés 140 ezerért, a napfénytető 300 ezerért, a parkoló asszisztens és a JBL hifi együtt 350 ezer forintért. Minden más a GT felszereltségének része, így a kulcs nélküli ajtónyitás, a tempomat, a sávelhagyásra figyelmeztető, a tolatókamera, az ülésfűtés (hátul is), a kormányfűtés stb. A 204 lóerős motor fényében pedig igazán jó ajánlatnak tűnik a kocsi.

Például a Volkswagen Golfból 1,5-ös turbómotorral, 150 lóerővel Highline felszereltséggel  7 599 590 forintba kerül, ám ha beletesszük a Kiában szereplő kényelmi extrákat, akkor 10,5 millió forintos ár jön ki. Igazi ellenfele jelenleg nincs a Kia Ceed GT-nek, mert vagy jóval gyengébb vagy sokkal erősebb sportmodellek között kell helytállnia.

A Kia Ceed GT  és más sport- vagy sportos modellek – Listaár, forint

A márka modell-  és vetélytársai – Listaár, forint
Volkswagen Golf 1,5 TSI High Line (150 LE)7 599 590
Ford Focus 1,5 ST Line (182 LE)7 960 000
Hyundai i30 N (250 LE)8 799 000
Skoda Octavia RS 2.0 TSI DSG (245 LE)10 875 860
Opel Astra 1,2 Turbo GS line (145 LE)7 430 000
Renault Megane TCe 160 GT Line (160 LE)6 899 000
Kia Ceed GT (204 LE)8 149 000
Hajtsd meg és megszereted! 11

A tigrisorrnak nevezett hűtőmaszk továbbra is a Kiák jellegzetessége

Értékelés

Az említett hat hónapos fejlesztés során a mérnökök feladata az volt, hogy javítsák a Ceed agilitását kanyarban, fokozzák a mozgékonyságát, növeljék a tapadást és a reakcióképességet. Mindezt pedig úgy, hogy megőrzik a mindennapi használhatóságot. Sikerült. Nagyon jól hozza a GT. Nem olyan vad, mint a 250-300 lóerős kompakt modellek, de ahhoz elég sportos, hogy aki szeret vezetni, sok élményt kapjon. Jól együtt lehet élni vele, ha családja is van az embernek.

Mellette – Ellene
 
  • Izgalmas külső
  • Jól tartó, kényelmes első ülések
  • Jó anyagminőség
  • Kellemes vezetési élmény
  • Sportos hangzás
  • Remek fék
 
  • Üvegtetővel szűk fejtér
  • Nem lehet elég mélyre engedni a vezetőülést
  • Monokróm központi kijelző
  • Nem túl intuitív menü
  • Kattogó váltókar

Szavazás

Hány pontot adsz a Kia Ceed legsportosabb darabjának?
568 szavazat - átlag: 7.57 (10-ből)
Hány pontot adsz a Kia Ceed legsportosabb darabjának?