Mindenkit arra kérek, egy huszárvágással függetlenítsük magunkat attól, hogy valójában hány prémiummárka ad el több autót klasszikus volumenmárkáknál, mint a Citroën, a FIAT vagy az Opel, és valójában melyik is a tömeggyártó. Szóval a prémiummárkákat másképp sújtja a vásárlók áttelepülése kompakt aszfaltterepjárókba, mint a volumenmárkákat és az egyre okosabb egységesítéssel az egyes karosszériaváltozatok felára is vállalható. Ezért a Mercedes-Benz adott egy újabb modellgenerációnyi laufot a B-osztálynak. Az eddig 1,5 millió példányban eladott kompakt egyterű legújabb nemzedékét egy erős és tiszta dízelmotorral vezettük, mert egy ideje tényleg van ilyen.

Mind lenyit

Külső

Robert Lesnik, a külső formatervezési vezető és csapata valahogy megoldotta, hogy az új B-osztály egy kicsit felpumpált A-nak hasson, ne pedig karfiolosba hajló, püffedt gombócnak. Az autót optikailag szélesebbé teszik az első fényszórók, amelyek LED-es és Multibeam-LED-es verzióban is kaphatók.

Ugyanezt a célt szolgálja a kettéosztott hátsó lámpa és a krómcsíkos betéttel feldobott, fekete diffúzorbetét. A személyautós hatást erősíti a négy centivel hátrébb tolt első tetőoszlop, amivel a szélvédő kevésbé egyterűs szögben áll. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az itt látott autók és a 19 helyett 16 collos kerekű, olcsó lámpás modellek nem ugyanazt nyújtják, tehát ne az alapárakból induljatok ki, ha majd közli őket az importőr.

Belső

Faltól-falig képernyővel vártak bennünket a B-osztályból a tesztautók. 7 és 10,25 hüvelyk képátlójú kijelzőkből lehet összekombinálni a belső teret, mindkettő lehet kicsi és mindkettő nagy is a felszereltségtől függően. Ehhez passzol az MBUX, az okos hangvezérléses menürendszer. A Hey, Mercedes vagy németül a Hallo, Mercedes bemondása után nem árt előre begyakorolt, tutira működő közlésekkel szólni, hogy az utasom fázik. Aki vágja a kánont és jól fejezi ki magát, annak az autó valóban egy fokkal feljebb vette a hőmérsékletet az utas oldalán.

Nagyon nehéz kiigazodni a menüben és a kezelőszerveken, hiába az MBUX (Mercedes-Benz User Experience) és az okosított hangvezérlés

Bár kilenc centivel magasabb az új Mercedes B-osztály üléshelyzete, mint az A-ban, nincs kellemetlen, bakon billegős hangulata, mert az autóba integráltan, jó helyzetben vezethetünk. Belül 3,3 centivel, 145,6 centiméterre gyarapodott a szélesség, amit az ajtópanelek áttervezésének köszönhetően sikerült egy centis külső szélességnövekedéssel megúszni. A kilátást javítja a fél centivel alacsonyabb övvonal és az A-oszlop hátrébb vitele.

Sajnos a tologatható hátsó üléssor és az előredönthető utas oldali háttámla, ami az egyterűek variálhatóságát és ezzel egyik fő vonzerejét adja, csak 2019 közepétől lesz rendelhető. A hátsó pad 14 centis hosszban mozgatható. Addig a BMW-módra 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla lehajtásával és a kétféle magasságban rögzíthető csomagtérpadlóval kell beérni. Állítható hátsó üléssel 455-705 literes a csomagtartó, fix pozícióban nem találtam rá adatot sajnos. A maximum 1540 liter. A termelés elindításakor a rugalmasabb belső terű, de bonyolultabban gyártható és más töréstesztet igénylő B-osztályt sorolta hátra a Mercedes.

Aki viszont egyszerűen egy praktikus, tágas autót keres, a B-osztállyal ezt már most is megkapja. Nem kell semmit átrendezni benne, hogy nagy legyen a lábtér, tisztes a csomagtartó. A kellemes benyomást megtámogatja a méretes ajtónyílással laza ki- és beszállás valamint a prémiumterméktől elvárható minőségérzet.

Jó az üléshelyzet és kényelmesek az ülések, persze ez sem alapáron jár

Jópofa a virágformájú légrostélyok megvilágításának változtatása. Amikor melegebbre állítjuk a hőmérsékletet, akkor pirosra vált a fényük, hűvösebbre váltva liláskék a derengés. A korai sötétedésben megcsodálhattuk a hangulatvilágítást is, emlékeim szerint 64 féle árnyalatból lehet választani. Az Audi Q5-ben csak 30 van, de szerintem vagyunk páran, akinek 5-7 is elég.

Technika

Hétüléses várhatóan nem lesz a B-ből, a gyár inkább az SUV-mániára épít és GLB néven érkezhet egy 5+2 személyes, 4,6 méteres kompakt terepjáró, ha nem téved az internetes sajtó. Az új Mercedes B-osztály is azt az MFA2 padlólemezt kapja, amit az ötajtós és a négyajtós A-osztály mellett a GLA utóda, a leendő GLB, a kecskeméti CLA és a CLA kombi következő generációja is használ. Ebben a családban már bőven elfér a B-osztály is, amely házon belül az első két A-Merci-generáció magas üléshelyzetéhez és jó helykihasználásához ragaszkodó vevők mentsvára lett.

Tiszta és bikásan húz az OM654q. A q a quereinbau, a keresztirányú beépítés jele

A legérdekesebb az autó aerodinamikája. A legáramvonalasabb modell alaktényezőjét sikerül 0,25-ről 0,24-re lefaragni, A cél, hogy az autó oldalain, a kocsi felett és alatt áramló levegő sebességkülönbsége minél kisebb legyen, amiben a tükrök, a lámpák légterelői, a tetőspoiler, a sokszor zárva tartott hűtőzsalugáter vagy a rövidsége ellenére hatásos hátsó diffúzor segít. A légellenállást tovább javítja a kisebb homlokfelület is. Az alaktényező és a homlokfelület szorzata 0,576 négyzetméter.

Direkt rákérdeztem az illetékes fejlesztőnél, hogy az autó más szélcsatornában is tudja-e a 0,24-ről induló alaktényezőt, vagy másoknál 10 százalékkal több jönne ki? Dr. Teddy Woll azt monda, hogy bárhol megmérhető az autó és ahol adott a mozgótalaj-szimuláció, ott ez lesz az eredmény. Időnként el is viszik az autóikat az Audi vagy a BMW szélcsatornájába, ha a kollégák kérik. Jó volt hallani, hogy a konkurenciaharc ellenére ez megoldható.

W246 kódjelű elődjénél merevebb a W247 váza és futóműve. Elöl egységes a MacPherson felfüggesztés és az eddiginél 15 mm-rel szélesebb nyomtáv. A hátsó kerékfelfüggesztésből kétféle van, akárcsak az A-osztályban. Az olcsóbb, csatolt hosszlengőkaros helyett a 200-220-as modellekben az autóhoz méltóbb, független futóművet találunk, egy hossz- és három keresztlengőkarral és jóval nagyobb arányban használt könnyűfémmel. Felárért és csak a jobbik hátsó futóműhöz van adaptív lengéscsillapítás-szabályozás is. Itt minden lengéscsillapítóban egy szelep vezérli az olaj átfolyását, olyan gyorsan, mint a beszappanozott villám.

Adaptív lengéscsillapítás csak a független hátsó futóművel együtt rendelhető, a 200-as motor alatti B-osztályok vásárlói olcsóbb konstrukcióval kénytelenek beérni

Az OM654q nevében az OM az OelMotor (Ölmotor, azaz dízel) jele, a 654 az új generációs dízelcsalád négyhengeres tagja, a q pedig a keresztirányú beépítésre vonatkozik, ami németül Quereinbau. Ez a motor első keresztmotoros applikációja a hosszmotoros E-osztály után. A súrlódást acél dugattyú és alumínium forgattyúsház mérsékli, az acél dugattyúkkal növelhető az égési csúcsnyomás, ezzel a motor hatásfoka. A nitrogén-oxidokat közvetlenül a kipufogó első traktusába beporlasztott AdBlue vizes karbamidoldat alakítja át vízzé és nitrogénné, de van egy másik SCR-katalizátor is az autó hasa alatt.

A B 220d-ben legfeljebb 2050 baros befecskendezési nyomással dolgozó OM654 az eddigi független mérések során közúton is valóban tisztán működött. A 220d nemcsak az Euro 6d Temp szabványnak felel meg, de a korlátozás nélküli, valódi Euro 6d-nek, is, amely 2020-tól lesz érvényes.

Vadonatúj a nyolcfokozatú duplakuplungos sebességváltó. Az 520 Nm nyomatékra méretezett 8 DCT-t a 220-as dízel kapja. Az első hét fokozat kis ugrásokkal követi egymást, a nyolcas jó hosszú, amivel csökken a zaj és a fogyasztás nagy sebességnél. A menetpróbán átvett 220d átlaga 5,6 l/100 kilométeren állt autópályán és dimbes-dombos tájon vezető tesztutat követően.

A műszeregység vezető előtti felületen a megszokást igénylő, kis bütyköket masszírozva mászkálhatunk, a középső kijelző érintőképernyő

Háromhengeres motor nincs. A W247-es Mercedes B-osztály is az 1,33 literes benzinessel nyitja a sort, a B 180-ban 136, a B 200-ban 163 lóerővel, 200 vagy 250 Nm nyomatékkal. A blokk és még egy csomó minden közös, de a Mercedes szakembere nem győzte hangsúlyozni, hogy az ő négyhengeresük saját hengerfejet és hengerkiiktatást is kapott és közel sem ugyanaz, mint a Renault-, Dacia- vagy Nissan modellekben. Engem mondjuk zavarna, ha Mercedes-árban veszek meg valamit, amihez hasonló motort sokkal olcsóbb autókban használnak más márkák, de az autóiparban ma ez a természetes. Amikor meg már villanymotorosak lesznek az autók, ez az egész átalakulhat a mai képzeteinktől, amikben a belső égésű motor az autó szíve.

Dízelmotorból van a Renault-tól átvett 1,5 dCi, de sokkal nívósabb kipufogógáz-utókezeléssel, tehát tisztább üzemmel. A B 180d 116 lóerős, a nyomaték maximálisan 260 Nm. A harmadik dízel az említett kétliteres 150 lóerőre és 320 Nm-re belőve a 200d-ben.

Vezetés

Az autó temérdek vezetőtámogató rendszert kapott, a kiszálláskor a hátulról érkező autókra figyelmeztető szisztéma még a ráncfelvarrás utáni S-osztályban sincs benne. Többsávos úton a torlódásasszisztens, a mókás nevű dugósegéd a szokásos 3 mp helyett 30 másodperces szünetek után is meglódul a sorral. A hátsó keresztirányú forgalomfigyelés a bicikliket is észleli. Én ezt nem nagyon szeretem, de létfontosságú is lehet, mert az A35 AMG-ben, amit szintén itt vezettünk, olyat blokkolt bele a fékbe tolatáskor, hogy ettől rémültem meg, nem a bennünket észlelő, kikerülő és általam is látott autótól.

Nagyon kedvező a 0,24-ről induló alaktényező. Ez kategóriarekord és az elődnél is jobb egy századdal

Az új B-osztály nemcsak vészfékez a gyalogosokat, kerékpárosokat észlelve, de a gyalogjáró kikerülését támogatja is a helyes irányba való kormányzás könnyítésével, ám önhatalmúlag nem fordítja el a volánt. Az adaptív sebességtartó automatika átveheti a táblafelismerésen látott sebességhatárt és az indexkarral kezdeményezhető sávváltás is. Ha szabad a pálya, az autó kézi kormánymozdulat nélkül vált sávot.

A vezetőtámogató rendszereket fejlesztő Jochen Haab azt mesélte, hogy ezeket a biztonsági megoldásokat mintegy 150-200 ember teszteli házon belül, legalább egymillió kilométeren. Ők mind a Daimler alkalmazottai, de véletlenül sem mérnökök, hanem gyári munkások szakácsok, pénzügyesek. Talán ezért, talán másért, de igazán finoman fékezett-gyorsított az adaptív tempomat, nem irritált kormánykorrekciókkal a sávban tartás, az egész vezetőtámogatás olajozottan működött, legalábbis enyhe forgalomban..

Haab úr árulta el nekem, honnan tudta a B-osztály, hogy a sávban tartó automatikus kormányzást a kormányküllők közé szorított vizekkel próbálom becsapni és nem fogom a volánt. A kormányzási nyomatékérzékelő és a 0,1 fokos pontossággal működő kormányszög-jeladó azért szúrja ki a vizet, hiába szorítottam szimmetrikusan a küllőkbe és használtam két bontatlan flaskát, mert a lötyögő víz túl szabályos szinuszgörbéket rajzol, akárcsak az egyenletesen lengő kulcscsomó. A kormányon a menüvezérlő érintőbütykök leragasztását sem fogadja el a vezető közreműködésének az autó, kár is rá celluxot tenni.

1,5 millió talált gazdára a 2004-2011 között futó W245-ből és a Kecskeméten is gyártott W246-ból. Három centivel hosszabb a W247 tengelytávja, mint elődjéé

Mi az autó új motorja és váltója miatt választottuk a 220d-t, de a rutin is mellette szólt, mert ebből itthon aligha lesz tesztautó. A B 220d 190 lóereje és 400 Nm nyomatéka nem arra jó, hogy minduntalan kitapossuk belőle a 7,2 másodpereces gyorsulást 100-ra. A finom járású dízelmotor nagyon bőségesen mért nyomatéka inkább nyugodt erőfölényt ad a legtöbb helyzetben.

Adaptív lengéscsillapítással a B-osztály nemcsak optikailag áll közel a rendesen megcsinált kompakt autókhoz, vezetés közben is. A legnagyobb erénye mégis a kényelem, amiben a jó zajszigetelés, a finom rugózás és az ülések kényelme mellett az Energizing Comfort szabályozás is segít, egy picit.

Leírni is rémes a kifejezést, de ezt a rendszert az energetizáló tanácsadó (Energizing Coach) révén összeköthetjük okosórával vagy élettani jeleket továbbító más kütyüvel, amely alapján meghitt melegséget árasztó vagy frissítő programot ajánl. Ez így leírva tiszta űrkorszaknak tűnhet, de a frissítéskor a hűvösebb levegő befúvása mellett a 10-12 fokos esőben is beinduló, hármas fokozaton zúgó ülésszellőztetés jelezte, hogy a szándék kedves, de a valóság továbbra is bonyolult. Viszont nagy dolog, hogy van ülésszellőztetés az autóhoz, ez ritkaság a szegmensben.

Ilyet is tud. A kandallós-meghitt helyett van frissítő program is, bekapcsoló ülésszellőztetéssel

Ígéretesebb ennél a vezető pozícióváltós átmozgatása, ami persze csak az elektromos ülésmozgatással együtt működik. Az ülés beállításainak apró módosításaival, az ülőlap és a háttámla szögének átállításával kicsit változik az üléshelyzet, ami jót tehet hosszú úton. Nem derült ki, mert ehhez túl rövid volt a tesztút, de az üléshelyzet kis mértékű átszabása ősi trükk mindazok között, akik messzire vezetnek.

Értékelés

Annyira szűkül a kompakt egyterűk szegmense, hogy még a kategória alapautóját gyártó Renault is nagyon más irányba vitte tovább a Scénicet és a Grand Scénicet. A Mercedesnek is sportosabbra, sikkesebbre kellett vennie a B-osztályt, amelynek sem az Audi, sem a Jaguar, sem a Lexus, sem a Volvo nem állít közvetlen konkurenst. A Golf Sportsvan, a Scénic és a C4 Picasso mellett az egyetlen fő ellenfél a 2-es egyterű. Ez nem igazi BMW, de sikere azt jelzi, hogy nem tűntek el egészen az autóvásárlók a kompakt egyterűek piacáról. Az elsősorban nyugdíjasok és családanyák keze alatt futó B-osztály várhatóan februártól lesz kapható hazánkban, az eddiginél kevésbé sóher alapfelszereltséggel és egyelőre ismeretlen áron.

Jól használható kompakt egyterű, sikkes formában. Árát még nem tudjuk, bevezetése jövő februárban lehet

Mellette – Ellene
  • Egyterűhöz képest igazán esztétikus külső
  • Praktikus, szellős utastér
  • Menő kijelzők a műszerfalon (extra)
  • Remek futómű (adaptív lengéscsillapítókkal)
  • Sokféle kényelmi figyelmesség
  • Nagyon tiszta üzemű dízelmotorok
  • Jól hangolt 8 fokozatú DSG-váltó
  • Kiugróan fejlett vezetőtámogató rendszerek
  • Valószínűleg sokat kell költeni az extrákra
  • Egyelőre nincs se gázüzemű, se hibrid W247
  • Várhatóan magas ár
  • Alapáron nem jár a tologatható ülés és a ledönthető háttámlájú utasülés
  • Nagyon összetett menüstruktúra és kezelés
  • Olcsóbb hátsó futómű a 200-as motorokig

 

Hány pontot ér nálad a W247, az új B-osztály?

335 szavazat - átlag: 6.59 (10-ből)

Hány pontot ér nálad a W247, az új B-osztály?