A metróban futottunk bele az első hirdetésbe

A metróban futottunk bele az első hirdetésbe

A metróban futottunk bele az első hirdetésbe


Idén a lakhelyünk szerencsére igen közel van a kiállításhoz, mindössze két metrómegállónyit kell reggelente utazni a munkahelyre. A szállásunk, hogy úgy mondjam, elég családias. 
Szörényi úrral a hatodikon, egy gardróbszekrénnyi szobában lakunk, amelyet egyetlen, alig 130 centi széles ágy ural. Az ágy környékén pedig körbe nagyjából 40 centi hely van, utána már jönnek a falak. 
Az első éjszakánk is mókásan telt, az esti Peugeot program után még dolgoztunk vagy egyig, aztán elkeseredett harc következett hajnalig, hogy ne zuhanjunk le a szélei felé erősen lejtő ágy oldalain. Reggel pedig az első között érkeztünk. Szerencsénk, volt, még találtunk helyet a cuccainknak. 
Idén kisebb a sajtó-kuckó, de most végre meg sem fagyunk, és a fejünket sem perzseli a reflektor. Boldogok vagyunk.

Idén kisebb a sajtó-kuckó, de most végre meg sem fagyunk, és a fejünket sem perzseli a reflektor. Boldogok vagyunk.

Kék V40-es díszlik tőlünk alig kőhajításnyira

Kék V40-es díszlik tőlünk alig kőhajításnyira

Kék V40-es díszlik tőlünk alig kőhajításnyira


Szokás szerint ismét a Volvónál lakunk, kicsit szűkebben ugyan, mint az előző években, de a dermesztő hideg, és szikkasztó hőség most elmaradt, a hőmérséklet egyelőre hibátlan. Ingyen sör most nincs, de valahogy majd csak megoldjuk. 
Lényeg, hogy van egy nyugis hely, ahonnan feltölthetjük az anyagokat. Nyugis, eltekintve attól, hogy néha ötezer wattal megszólal egy 30Hz-es négyszögjel, ami képes az embert kizökkenteni a munkából.
Pedig láttuk már az új, várhatóan Esztergomban készülő Suzukit, egy rakás terméket a Volkswagen háza tájáról, különleges Peugeot-kat, drága Jaguart, Range Rovert, Hyundai WRC-t, és persze csinos lányokat is. És ez még csak az első nap.
Jönnek az anyagok a helyszínről, a lényeg: vezess.hu/Párizs.