Immár több mint egy éve döcög kicsiny szekerünk a magyar közúti közlekedés-szabályozás rögös útjain. Autós újságíró kollégáimmal sokáig inkább izgalmas kísérletként gondoltunk az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület működtetésére, de most úgy látjuk, érdemes komolyabban vennünk saját magunkat. Mert nem csak a szánk jár, hanem komoly eredményeink is vannak a hazai közutak szabályozási állapotát tekintve.

A blokkolásgátló.hu oldalon rögzítjük és követjük azokat a bejelentéseket, amelyeknek egy része tőlünk, tagoktól, más része a táblázások, felfestések hazai rendszerének anomáliáin eddig csak magukban bosszankodó polgároktól származik. Kitapostunk már néhány ösvényt azon kompetens hatóságok, állami vállalatok felé, amelyek jogilag és fizikailag képesek helyrehozni az általunk feltárt hibákat. Íme, néhány eredményes eset a tavalyi évből:

Ez a 40-es Budaörsön már nem bosszantja a sofőröket

Eltűnt egy felesleges, egyszersmind rejtélyes keletkezésű, senki által ki nem helyezett 30-as tábla Fejér megyéből. Megszűnt egy korlátozással egybeépített feloldás egy táblára szerelt abszurduma. Lecsaptuk a nem létező síneket védő fénysorompó-sárkánynak, ha nem is mind a hét, de hat fejét. (A fénysorompót leszerelték, de az előjelző táblák kint maradtak – ez már csak röhejes, de korábban a semmit védő, elromlott fénysorompó előtti meg nem állás 100 000 forintot ért volna az autósoknak, alkalmanként.) Kiszedtek egy parkolóhely közepébe szúrt Várakozni tilos táblát. Pár biciklisnek nem kell értelmetlenül tolnia bringáját a XV. kerületben. Ugrott egy 40-es tábla. Értelmesebb lett a besorolási rend a MÜPA és a Nemzeti előtt. Újrafestettek egy elkopott zebrát egy iskola előtt.

A fénysorompót hat évbe tellett elbontatni. A vasúti átjárót azért máig fenntartja a MÁV és a Magyar Közút, bár 26 éve nincs sín, csak 6 méternyi, az aszfaltban

Van tehát értelme annak, amit csinálunk, és persze van is még mit csinálni. Az idén már bejelentettünk egy Megállni tilos-sorozatot, ami az MTVA székháza előtti tüntetők megrendszabályozására került ki, de ártatlan autósokat büntet miattuk a hatóság. Bejelentettünk egy reggeli csúcsban szégyenlősen a Nap mögé bújó közlekedési lámpát. Megkérdeztük az Autópálya-kezelőtől, szerinte miért biztonságos a teljesen lehavazott autópályán 100-zal menni. Rákérdeztünk egy értelmetlennek ható 50-es táblára. És azt is kinyomozzuk, miért kell az Egyes úton Bicskénél 5,1 kilométeren át követni egy 50-nel cammogó kamiont.

És már megvan az idei első sikerünk: egy 20-as és egy 40-es jó messzire egy kereszteződés előtt három héten belül a kukába kerül. Helyettük sokkal élhetőbb módon egy 60-as és egy 30-as jelzi majd a szükséges lassítás mértékét az autósoknak Herceghalomnál, és ez a filmecske rövidesen archív dokumentumanyag lesz:

Az idei évre nagyra (nagyon nagyra) törő terveink vannak, amihez segítséget kérünk tőletek. Először is arra kérünk mindenkit, akit érdekel ez a téma és a hibás közúti szabályozásra nyitott fényképezőgéppel jár-kel az országban, hogy írjon nekünk! Várjuk a bejelentéseket (pontos helymegjelöléssel) és az illusztrációkat legalább egy kép, netán videó formájában az ekke@googlegroups.com email-címre!

Politikai balhé, ami az autósokon csattan: Megállni tilosokkal szórtak meg egy eleve parkolósávokkal épített utat az MTVA székház előtt. A tüntetők lakókocsiját nem sikerült elszállíttatni, de az autósokat azóta büntetik itt

Másodszor pedig – harcostársakat keresünk! Az idei évben szeretnénk elérni, hogy az ország minden megyéjében és Budapest minden kerületében legyen legalább egy referensünk, aki némi e-mailezéssel és egyéb csatornákon folytatott hivatal-szekírozással segít abban, hogy egyetlen ügy se sikkadjon el. Azt akarjuk, hogy ne lehessen egy-egy önkormányzat vagy útkezelő virtuális papírkosara se elég mély ahhoz, hogy a közlekedés biztonságát és gördülékenységét kisebb-nagyobb mértékben veszélyeztető közúti szabályozási problémák elveszhessenek bennük. Ha már egyszer egy öntudatos polgártársunk vette a fáradságot, hogy jelezze nekünk, hol nem stimmel valami, jó lenne, ha sikerrel járhatnánk el az ügyében. De ehhez az önkormányzati utak esetében helyi kapcsolatok és helyi emberek kellenek.

Mi mindenre kel(ene) gondolni egy lámpa telepítése előtt: a forgalmas fővárosi úton pont csúcsidőben lesz láthatatlan a közlekedési lámpa

Az a tapasztalatunk, hogy a nagy útkezelők (Magyar Közút, Állami Autópálya-Kezelő) remek partnerek munkánkban, és már rájöttek, hogy nem ellenünk dolgozunk, hanem nekik akarunk segíteni. Az önkormányzatokkal, köztük a szintén önkormányzati működtetésű Budapesti Közlekedési Központtal viszont nagyon sokszor egyirányú az információ-áramlás (mi írunk, ők nem válaszolnak).

Kell, hogy legyen olyan helyi képviselőnk, aki a megyei vagy települési önkormányzatok vezetőit és szakembereit közvetlenül – és gyakorta – keresse a problémákkal, különben ködös csendbe fúlnak az ügyek.

Az értelmesebb besorolási rend a Nemzeti előtt a mi művünk, civil bejelentésre jártuk ki a változtatást

Ezt a munkát egyelőre sajnos csak vatikáni valutában tudjuk honorálni (Isten fizesse meg!), de feltett szándékunk, hogy hamarosan minden aktivistánk számot tarthasson költségtérítésre, némi javadalmazásra munkájáért cserébe. A forrásteremtés, szponzorkeresés zajlik, és nagyon kedvezőek a kilátásaink.

Ha tehát úgy gondolod, szívesen felügyelnéd megyéd vagy kerületed közúti közlekedési problémáinak megoldását, szívesen írsz heti rendszerességgel néhány mailt, szívesen próbálsz telefonon megtalálni egy döntésképes útmérnököt az önkormányzatok hivatali labirintusában, esetleg szívesen dokumentálsz egy-egy érdekesebb esetet sajtóközlemények kiadásához – egyelőre csupán lelkesedésből -, írj nekünk! Ha érdekel a téma, a KRESZ-t, netán más közlekedési törvényeket ismerő, írástudó ember vagy, és van heti 1-2 órád kérni, veszekedni, hízelegni, könyörögni a hatóságok felé, várjuk jelentkezésed! A cím: ekke@googlegroups.com.