Az utcai, közúti gyorsulási versenyek illegálisak, és természetesen ön- és közveszélyesek, nem egyszer tragikus, ártatlanok életét követelő tragédiákkal végződnek. A jászberényi autósok ezzel mit sem törődtek, ahogy arra sem figyeltek, hogy mögöttük épp ott vannak a rendőrök.

A jászsági forgalomellenőrzők egyik éjjel két autóra lettek figyelmesek Jászberényben, akik a Rákóczi úton nagy sebességgel gyorsítani kezdtek. Az egyik jármű a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt, irányjelző használata nélkül áttért a bal oldali forgalmi sávba, és úgy hajtottak tovább egymás mellett, míg szemből nem érkezett egy másik autó, posztolta a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség a Facebookon.

Bár a szolgálati autóban nem volt sebességmérő készülék, a járművek szemmel láthatóan gyorsabban mentek, a megengedettnél. A rendőrök megkülönböztető fényjelzést használva mindkét autót megállították.

a videó a hirdetés után indul

A sofőrök elismerték, hogy versenyezni akartak. Velük szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, mindketten járművezetéstől eltiltásra számíthatnak.