A vezetői engedély megszerzése nem olcsó dolog, százezrekbe kerülhet. Sokszor a szülők fizetik a korhatárt elért gyermekeiknek, akik közül pedig sokan az iskolai szünetben, nyáron állnak neki a folyamatnak.
Pont erre a szezonra esik egy drágulás, az elméleti és gyakorlati vizsga is többe kerül július 17-étől. Az építési és közlekedési miniszter még április 20-án kelt határozata alapján módosul a vizsgáztatási, vizsgálati és egyéb díjairól szóló díjszabályzat.
A pontos emelést a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. határozta meg a mindenkori minimálbérhez kapcsolódó díjalap és az adott szolgáltatáshoz rendelt szorzók alapján, a díjtételek átlagosan 11%-kal változnak.
A legtöbbeket érintő, B kategóriás járművezetői elméleti és gyakorlati vizsgák díjai – másfél évtized után – módosulnak. Az elméleti vizsga 500 forinttal kerül majd többe, 4600-ról 5100 Ft-ra drágul, míg a forgalmi vizsga díja 1200 forinttal emelkedik 11 000-ről 12 200-ra.
Fontos, hogy díjmódosítás nem érinti a már megszervezett és a Vizsgaközpont által visszaigazolt vizsgákat, vizsgálatokat, azaz a vizsgára történő jelentkezés időpontjában hatályos díj megfizetésével kell számolnia a jelentkezőnek.
A pályaalkalmassági vizsgálati díjszabás is módosul, akit érinthet, itt tekinheti meg a július 17-étől érvényes tételeket.




