Természetese a legtöbb motoros nem azért indul útnak, mert mámorosan vágyik a 300 km/óra környéki menetszélre, amely csaknem letépi őt a motorról, de az biztos, hogy a kétkerekű közlekedőeszköz az átlagosnál nagyobb szabadságot nyújt, és a csábításnak sokan nem tudnak ellenállni.

A rendőrség nemrég felidézett egy motorost, akit a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Hajmáskér közelében, a 8-as főúton fogtak meg néhány éve.

A motoros, a megengedett 110 helyett 259 kilométeres sebességgel száguldott.

Mint írják, ez a tempó a sokat látott rendőröket is meglepte, mert ez a száguldás még egy versenyzőnek is becsületére válna.

A túlmozgásos 41 éves nőnek 300 ezer forint pénzbírságot kellett fizetnie, valamint kapott nyolc büntetőpontot is a produkcióért.

Nem sokkal később ugyanott egy 61 éves férfi haladt 236 kilométeres sebességgel, neki is ugyanez a büntetés járt.

Kitört a tavasz, a közlekedésbiztonsággal foglalkozó rendőrök nem győzik minden lehetséges fórumon elmondani, hogy a téli szünet után nem árt egy kis gyakorlás, felkészülés, a motorozás idején pedig óvatosság, figyelem és együttműködés a közlekedés más résztvevőivel.

Persze élvezze mindenki azt a szabadságot, amit kisebb-nagyobb kétkerekűje kínál, de ne úgy használja azt az autósok között, mint akinek egy kerékkel kevesebb van.