Pénteken a márka bejelentette, hogy piacra dobja a Model Y hétüléses változatát. A kínálat egy összkerékhajtású modellváltozattal bővül, amely egy feltöltéssel 600 kilométert képest megtenni, WLTP szabvány szerint.

A hétüléses Y a Tesla szerint ideális lehet kisgyermekes családok számára, hiszen még a nagyszülők, vagy a barátok is elférnek benne. A férőhelykapacitás értelemszerűen egy harmadik üléssor beépítésével valósul meg. Azonban, ha nem utazik senki a leghátul, akkor a két extra ülés lehajtásával megnövelhető a csomagtér térfogata. 

A motorháztető alatt 116 liternyi tárolóhely található, a harmadik üléssor mögött pedig 381 liternyi kapacitás áll rendelkezésre. Amennyiben hét fő utazik az autóban, akkor elől két nagyobb táska, hátul pedig két nagyobb kézipoggyász is elférhet. A harmadik üléssor lehajtásával azonban a csomagtartó kapacitása 894 literre nő. Az összkapacitás tehát a motorháztető alatti és a csomagtér maximális kihasználása esetén eléri az 1010 litert.

A Y modell hétüléses változata gazdag felszereltséget kínál. Az első sorban ülők előtt egy 40 cm képátlójú érintőképernyőt építettek be, a második sorban helyet foglalók pedig 20 cm átmérőjű érintőképernyőt kezelhetnek. A vezeték nélküli Bluetooth kapcsolat révén a második sorban ülők könnyedén csatlakoztathatják vezeték nélküli fülhallgatóikat, hogy filmeket nézessenek, vagy zenéket hallgathassanak útközben. A mobil eszközök töltésére pedig két darab USB-C aljat található az utastérben. 

Családok kedvence lehet ez az újdonság 1

A megfelelő menetkomfort érdekében a modell akusztikus üvegezéssel, prémium felfüggesztéssel és lágyabb futómű hangolással gördül le a gyártósorról. A panorámás üvegtető nagyobb kilátást biztosít az autó környezetére, a nagy teljesítményű audiórendszer élvezetes hangélményt biztosít az egész utastérben. Ugyancsak a jobb kényelemérzet érdekében az első üléseket szellőztetéssel és fűtéssel egyaránt ellátták. 

A hétüléses Model Y Premium Long Range AWD mától rendelhető 22 631 900 forintos áron. Ebben az árban az Autopilot is benne van alapfelszereltségként, emellett hardveresen már készen áll a modell a teljes önvezetésre (felügyelt módban) is. 

A magyar piacra szánt változatokat majd a berlini Gigafactory-ból szállítják a hazai vásárlóknak. Az első példányok leszállítása áprilisban startolhat el.