A már hagyományossá vált, idén 14. alkalommal megrendezett Közlekedik a család vetélkedő célja, hogy a közlekedésbiztonság már a legkisebbek számára is természetes legyen. A gyerekek és a felnőttek játékosan tanulhatják meg a közlekedés szabályait, de a vetélkedő közben egy komoly verseny is, ahol a legügyesebbeket jutalmazzák.

Tavaly több száz család vett részt a versenyeken, és idén is sokan jelentkeztek a megmérettetésre, amelynek az első állomását a budapesti Városligetben tartották meg április 26-án.

Itt több tucat család látványos ügyességi feladatokban bizonyíthatta rátermettségét, hogy továbbjuthassanak a következő fordulóba. Az országos döntő győztese viheti majd haza az új Škoda Scalát. A közlekedésbiztonsági vetélkedő területi fordulóin nemcsak a családokat, hanem a legeredményesebb iskolákat is díjazzák.

A versenyt egyébként egyáltalán nem könnyű megnyerni, a nyitóképen látható tavalyi győztesek hónapokat készültek a vetélkedőre. Nyolc évnyi folyamatos indulás után nyertek, a történetüket itt lehet elolvasni.