Bemutatták, és már árusítják is a Tesla Cybertruck pick-upot, legalábbis a két erősebb változatát – a belépő modell 2025-ben kerül piacra.
A motor(ok) teljesítményéről nincsenek adatok, ahogy az akkukapacitás sem ismert, viszont egy sor értékes információt megosztott a világgal a gyártó; ezeket cikkünk alján megtalálod. Az európai árak még nem ismertek, Amerikában jóval drágább lesz végül az autó, mint beharangozták.

Becsült hatótávolsága 547 kilométer. Supercharger töltőről 15 perc alatt 235 kilométerre elegendő áramot vehet magához.

A kormánymű elektronikus, nincs mechanikus kapcsolat a kormány és a kormányzott kerekek között. Utóbbiakból négy is akad, mivel a hátsó tengely is kormányozható.

Álló helyzetből akár 2,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára.

Fényezetlen nemesacélból készültek, ráadásul teherviselő szerepet is betöltenek a Cybertruck karosszérialemezei.

Az oldalablakok ütésállósága ugyanazon a szinten van, mint a legkeményebb jégesőknek is ellenálló építőipari tetőcserepek. Ha ez mond valamit. A hangot is szigetelik.

A plató kompozit anyagból készült, állítólag bélés nélkül is ellenáll a kopásnak, sérülésnek.

4990 kilogrammot tud vontatni, 1134 kilót a hátán cipelni.

A platón elektromos csatlakozóaljzatokat találunk, piactól függően 120 vagy 240 V-os feszültséggel. A legnagyobb kimeneti teljesítmény 11,5 kW.

Kórházi minőségű HEPA filter szűri ki a por, pollen és egyéb levegőben terjedő szmötyi 99,97 százalékát.

Mindkét tengelyén légrugós a Cybertruck, a rugóút 305 mm, a szabad hasmagasság 433 mm.

Elöl 18,5, hátul 9,4 colos az érintőképernyő, vadonatúj a kezelőfelület.

Tizenhárom hangszóró plusz kettő mélynyomó.

Pótkerék alapértelmezésben nincs, de ha terepre mennél, vihetsz magaddal a platón.

Van dupla vezeték nélküli telefontöltő, és 65 W-os USB-C aljzat is.

Kérhető külön terepfényszóró, ami 480 méterre világítja be a környéket.

Platósátort is kínálnak a Cybertruckhoz.

Panorámatető egymillió pont nulla

A zárható platófedél alatt, valamint az orrban együtt 1897 liternyi cuccnak jut hely. További 1530 litert kapunk a második sori ülések előre billentésével.
Cyberbeast | AWD | RWD | ||
Hatótávolság* (hatótávolság-növelővel) | km | 515 (705) | 547 (755) | 402 (n. a.) |
Gyorsulás, 0–100 km/óra | mp | 2,7 | 4,3 | 6,7 |
Hajtott kerekek | AWD | AWD | RWD | |
Végsebesség | km/óra | 209 | 180 | 180 |
Max. vontatható tömeg | kg | 4990 | 4990 | 3402 |
Hosszúság | mm | 5683 | 5683 | n. a. |
Szélesség (behajtott tükrökkel) | mm | 2200 | 2200 | n. a. |
Magasság | mm | 1791 | 1791 | n. a. |
Tengelytáv | mm | n. a. | n. a. | n. a. |
Tömeg | kg | 3104 | 2995 | n. a. |
Csomagtartó | liter | 3424 | 3424 | n. a. |
Kerékméret | col | 20 | 20 | n. a. |
Max. szabad hasmagasság | mm | 433 | 433 | n. a. |
Max. töltési teljesítmény | kW | 250 | 250 | n. a. |
Indulóár | USD | 99 990 | 79 990 | 60 990 |
* becsült értékek