Európában már nem kapható, ám Észak-Amerikában változatlanul forgalmazzák a Subaru Impreza sportos csúcsváltozatát, az egykori ralilegenda WRX-et. A most bemutatott, következő generációs modell vadonatúj hajtásláncot és infotainment rendszert kapott.

A lényeg persze az előbbi: a 2,4 literes, turbós boxermotor 275 lóerőt és 350 Nm forgatónyomatékot bocsát a vezető rendelkezésére. Az összkerékhajtás és a nyomatékvektor-szabályozás magától értetődő, a váltó választhatóan hatfokozatú kézi vagy új fokozatmentes automata (CVT), amely azonban nyolc rögzített áttétellel dolgozik, és ezek között gyorsabban kapcsolgat, mint korábban.

Megújult a legendás sportszedán 2

A WRX vadonatúj padlólemezre épül, amely minden irányban jóval merevebb, mint elődje, valamint lehetővé tette a futómű sportos irányú optimalizálását, így az stabilabb, gyorsabban reagál a kormányparancsokra, és kisebb mértékben engedi oldalra dőlni a karosszériát. A fokozott dinamikához négy belső hűtésű tárcsát alkalmazó fékrendszer társul.

Megújult a legendás sportszedán 3

Noha a régi Impreza WRX STI-k észbontó megjelenése már a múlté, az új modell is fejlett (ha nem is látványos) aerodinamikai csomagot kapott. Az első kerekek mögött, illetve a hátsó lökhárító oldalán kialakított légkivezető rések segítenek stabilizálni az autót; ugyanezt a célt szolgálja az alsó motorburkolat speciális kialakítása.

Megújult a legendás sportszedán 4

Az utastér leginkább szembeötlő újdonsága a függőleges tájolású, 11,6 colos érintőképernyő, amelyen egyszerre kétféle tartalom is megjeleníthető. Az igazi WRX-vezetők azonban jobban fognak örülni az alul vágott bőrkormánynak, vagy a külön rendelhető, adaptív lengéscsillapítóknak, és az ahhoz kapcsolódó üzemmódváltónak, amelyen keresztül állítólag mintegy 430 különböző beállítás lehetséges. Szintén fontos adalék a Recaro ülések opciója.

Megújult a legendás sportszedán 5