A Renault Morphoz hasonló gegje után világújdonságnak már nem nevezhetjük, de ez semmit nem von le az Audi Skysphere 250 mm-rel módosítható tengelytávjának varázsából: ha akarjuk, a kétajtós kabrió 519 centiméteres luxustúrázó, de egy gombnyomásra összemegy, és máris „csupán” 494 centis lesz, miközben a futómű egy centivel lejjebb engedi az autót.

Az igazi különbség persze nem is ez, hanem hogy túraautóként használva a kormány és a pedálok eltűnnek, a Skysphere magát vezeti, miközben gazdájának nincs más dolga, mint a külső és belső fedélzeti kamerákkal rögzített képeket megosztogatni a közösségi médiákban.

A Horch 853 által ihletett, emissziómentes tanulmányautó az Audi szokásától eltérően hátsókerék-hajtású. A mindössze 1,8 tonnás óriás egy darab villanymotorja 465 kW (632 LE) teljesítményt és 750 Nm nyomatékot ad le, álló helyzetből négy másodperc alatt gyorsul 100 km/órára.

Két autó egyben az Audi villanykabriója 2
Két autó egyben az Audi villanykabriója 3

A padló alatt és az ülések között elhelyezett akkumulátorok kapacitása meghaladja a 80 kWh-t, ami 500 kilométer fölötti hatótávolságot biztosít – ezek természetesen csak hozzávetőleges, nem homologizált értékek.

A légrugós autó kormányműve elektronikus, és mindkét tengelyre hat, a kormányáttétel gombnyomásra módosítható (hiszen nincs mechanikus kapcsolat a kormánykerék és a kormányzott első és hátsó kerekek között).

Két autó egyben az Audi villanykabriója 4

Az utastér mögött értékelhető méretű csomagtartót találunk, amelyben két utas egy-egy hétvégi bőröndje pont elfér, a poggyászt hevederekkel rögzíthetjük. Elöl is van egy tágas rekesz, amibe két golftáskát süllyeszthetünk bele.

Az Audi Skysphere önmagában is lenyűgöző, ám valójában egy hosszabb sorozat első tagja: hamarosan érkezik az Audi Grandsphere (ami vélhetően nagyobb lesz), 2022-ben pedig az Audi Urbansphere, ami városi elektromos autonóm luxusautónak ígérkezik.

Két autó egyben az Audi villanykabriója 5

Kattints ide, ha videón is megnéznéd a csiki-csuki Audit.