Minden eddigitől merőben más Lotus az Evija, hiszen az eddig kicsi, könnyű, benzinmotoros sportautókat készítő britek minden fokozatosságot mellőzve lépnek az elektromos szupersportautók jövőjébe vele. Az Evija fejlesztése már az utolsó fázisban van, de még reszelnek az autón. Ezért is csúsztatták el a megjelenését majdnem fél évvel, így az első vásárlók csak 2021 közepén vehetik át a 620 millió forintos, 130 példányban készülő Eviját.

Gavan Kershaw, a jármű jellemzőiért felelős igazgató most videóban mutatja be, mit tud a Lotus Hethelben lévő, 3,5 kilométeres tesztpályáján az autó. Az elektromos Lotusban összesen öt vezetési mód közül lehet választani és mind eltérő akksi- illetve hajtásmenedzsmentet takar.

Range – tehát hatótávra optimalizált – módban csak a két hátsó villanymotor hajtja az autót, így a teljesítmény maximum 1000 lóerő, hozzá 800 Nm nyomaték van. Ezzel közelíthető meg leginkább a 400 kilométeres hatótáv. Városi üzemmódban az Evija jobb teljesítményszabályozást és csökkentett regeneratív fékezést ad.

Tour üzemmódban már automatikusan dönt az összkerék- és a hátsókerék-hajtás között az autó és itt már 1400 lóerős, a négy villanymotor pedig nyomatékvektorozással segíti a kanyarvételt.

Sport módban már 1700 lóerő és 1700 Nm nyomaték áll rendelkezésre, versenypályára optimalizált Trackben pedig elérhető a teljes tűzerő, ami 2000 lóerő. Mindezt kompresszoros négyhengeres és V6-os hang nélkül, elektromosan.

Forrás: Lotus