A kecskeméti rendőrök 2020. június 27-én délután őrizetbe vettek egy 54 éves lakost. A férfi az 5218-as számú úton haladt egy Suzuki Swifttel Hetényegyháza irányába. A rendelkezésre álló adatok alapján az út 5-ös kilométerénél utolérte az előtte haladó, majd forgalmi okból megálló Citroënt, és hátulról nekiütközött. A Citroën az ütközés hatására továbbsodródott, és nekicsapódott az előtte álló Volkswagennek, ami egy Škodának ütközött.

Négy autót is összetört az ittas suzukis 1

A baleset során összetört egy negyedik autó is, amely a Suzuki mögött közlekedett. A helyszínre érkező rendőrök a sofőrökkel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely a Swiftet vezető 54 éves férfi esetében pozitív értéket mutatott, így őt vér- és vizelet-mintavételre előállították, vezetői engedélyét pedig azonnal bevonták.

Négy autót is összetört az ittas suzukis 2

Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére a vezetése előtt és alatt egyaránt. Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést, hiszen többek között növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek.

Négy autót is összetört az ittas suzukis 3