A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra figyelmezteti az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik, kgfb-szerződésük személyes vagy levélben történő felmondását legkésőbb november 29-ig juttassák el biztosítójukhoz.

A korábbi években tapasztalt tendenciák szerint az utolsó hét során zajlik le az év végi szerződésváltások mintegy 40 százaléka, vagyis az előzetesen becsült 130 ezer váltóból 50 ezer gépjármű-üzemeltető a következő napokban fog lépni. Mivel a felmondásnak a határidőre be is kell érkeznie, azt levélben szerdáig, a biztosító ügyfélszolgálati irodájában pedig legkésőbb péntekig lehet jelezni.

Az elektronikus úton történő felmondásra még a hétvégén is lesz lehetőség, az erre vonatkozó határidőkről az adott felületeket üzemeltető alkuszok vagy biztosítók adnak tájékoztatást.

A független alkuszok előzetes visszajelzései szerint idén az év végi kampányban a szerződések felét három biztosító, a K&H, a Genertel és a Groupama köti.

Az idei évben is tízből kilenc szerződésváltás már a független alkuszokon keresztül zajlik. Az alkuszportálok működését és kalkulációs pontosságát az MNB szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi.