„Chris (Ingram) túl gyors, a magyarok nem elég gyorsak, hogy megelőzzék, a cseh Mareš meg rágózik, vagy nem tudom, mit csinál egész nap” – poénkodott Alekszej Lukjanuk, miután 44,4 másodpercet adott brit riválisnak, Chris Ingramnek a nyíregyházi központtal megrendezett Rally Hungary első teljes versenynapját követően.

Az első hét gyorsasági szakaszból ötöt megnyerő orosz csak úgy lehet Európa-bajnok, ha Ingram nem végez a dobogón. Ráadásul a szombati ragyogó napsütés és 18 fok után vasárnapra lehűlést és rengeteg esőt jósolnak a Zemplénbe, ahol a szakaszok többségét rendezik.

„Ezeken a pályákon még szárazon is minden kanyar rizikós a sok sárfelhordás miatt, úgyhogy nem tudom, mi lesz, ha vasárnap esni fog. Remélem, sima napom lesz!” – tette hozzá Lukjanuk, és közben olyan képet vágott hozzá, mint a hálóját szövögető keresztespók.

“Nekem nem kell nyernem, a második hely simán jó az Eb-címhez. Neki kell minden áron nyernie!” – replikázott Ingram, aki közben tényleg rágózott. A nyíregyházi idényzáró előtt az angol 28 ponttal vezetett az orosz előtt, és 19 ponttal a lengyel Lukasz Habaj előtt. Csakhogy Habaj a pénteki bemelegítésen, Napkor mellett árokba csúszott a Škoda Fabiával, és úgy megtörte az elejét, hogy kérdésessé vált, egyáltalán el tud-e indulni a versenyen.

Végül ott volt a Rabócsiringen megtartott nyitó szuperspeciálison, majd a szombati szervizparkba már az összetett 6. helyén érkezett. A hatodik gyorson (Füzér-Abaújvár) azonban megsérült a Fabia első futóműve, és a lengyelnek le kellett mondania bajnoki ábrándjairól.

„A magyarok lassúak, az ellenfeleim meg csak rágóznak…” 2Ha már Máriapócs és a Rabócsiring: bő tíz évvel ezelőtt, a Miskolc-ralik fénykorában lehetett annyit embert látni a Népkertben prológon, mint most pénteken. Az ERC hivatalos közleménye szerint nyolcezer néző  volt kint Máriapócson, a pénteki egész napos eső és a hűvös novemberi idő ellenére!

A brit bajnokságban cseperedett Chris Ingram nem is mulasztotta el megjegyezni: „Angliában ilyen időben ki se dugják ki az orrukat az emberek, itt viszont rengeteg néző volt nemcsak a prológon, hanem szombaton is. Fantasztikus. Nagy respekt a magyar ralidrukkereknek!” – üzente „Quick Chris” a Vezessen keresztül.

„A magyarok lassúak, az ellenfeleim meg csak rágóznak…” 3Az állandó ERC-induló Herczig Norbert pechesen kezdte a versenyt: három defektet kapott szombaton – miközben csak két pótkereket vihetett magával. „Huszonhárom év ralizás alatt nem történt velem olyan, mint ma: egy nap alatt három defektet kaptunk! Ráadásul miközben általában szoktam tudni, hogy hol kapom ezeket, most elképzelésem sincs róla” – panaszolta a négyszeres magyar bajnok, aki idén Volkswagen Polo GTI-e váltott.

„Kicsit úgy érzem magam, mint a bokszoló, aki harcol, kap egy pofont, padlóra kerül, feláll, megint kap egy pofont, megint padlóra kerül, feláll, majd jön a megváltó gong, vagyis itt a nap vége. De most megpihenünk, felállunk és megyünk tovább. Hazai pályán ugyanis kutya kötelességünk ezt tenni” – tette hozzá Herczig, aki az abszolút 7. helyről vág neki a vasérnapi hét szakasznak.

„A magyarok lassúak, az ellenfeleim meg csak rágóznak…” 4A jó-közepes minőségű, de gyakran sárfelhordásos pályákon Turán Frigyes összeszedett, bevállalós vezetése és rutinja hozta meg a sikert. Frici remekül autózott a számára új Fabia R5 Evóval, legjobb magyarként az összetett 3. helyére jött fel, bő egyperces hátránnyal Lukjanuk mögött.

„Jól taktikáztunk, okosan felépített nap végén vagyunk itt. Nagyon élveztük az egész napot, már csak azért is, mert szeretjük az ilyen nehéz körülményeket” – nyilatkozta a 45 éves budapesti pilóta, akinek autófestését az egyik rajongó tervezte az idényzáró hétvégére.

„A magyarok lassúak, az ellenfeleim meg csak rágóznak…” 5„Már nagyon ránk férne a siker, szeretnénk megtartani a pozíciónkat. Az Európa-bajnoki értékelésben harmadikok vagyunk, nem is reménykedtem ilyen erős kezdésben” – tette hozzá Turán. És mi lesz, ha vasárnap tényleg leszakad az ég a Zemplénben? „Hát, feltesszük az esőgumit!”- mondta

ERC Rally Hungary, Nyíregyháza-Zemplén
Az állás 7 gyorsasági szakasz után:

  1. Lukjanuk/Arnautov (orosz) Citroën C3 R5  1:06:39,4 óra
  2. Ingram/Whittock (brit) Škoda Fabia R5 Evo +44,4 mp.h.
  3. Turán/Bagaméri (magyar) Škoda Fabia R5 Evo  +1:05,6 perc
  4. Mareš/Hloušek (cseh) Škoda Fabia R5 Evo         +1:12,4
  5. Devine/Hoy (ír) Hyundai i20 R5                           +3:39,5
  6. Velenczei/Zsíros (magyar) Citroën C3 R5            +4:24,6
  7. Herczig/Ferencz (magyar) VW Polo GTI R5       +4:25,0          
  8. Klausz/Csányi (magyar) Ford Fiesta R5              + 5:00,

Szöveg: Simon István, fotók: Rally Hungary

Forrás: Rally Hungary