Két kínai gyártóval: a villanyautókra szakosodott BYD vállalattal, valamint a világ első számú akkumulátor-gyártójával a CATL-lal kötött együttműködési megállapodást a Toyota, hogy felgyorsítsa elektromos átállási terveit.

Eredetileg azt a célt tűzte ki maga elé a vállalat, hogy 2030-ra évente 4,5 millió részben (hibrid vagy plug-in hibrid), és egymillió tisztán elektromos (akkumulátoros vagy üzemanyagcellás) autót gyártson. A mostani fejlesztés eredményeként ez a cél elvileg már öt évvel korábban elérhető.

A 2020-as évek elejére teszik az első villanyautók érkezését, 2021-re Európában is legalább három ilyen fog közlekedni; illetve már jövőre piacra lépnek azok a törpejárművek, amikről eddig azt hittük, hogy csak kísérleti projektekben fogják azokat használni. A villanyautók között lesznek szabadidőjárművek (Subaru), városi típusok (Daihatsu) és áruszállítók (PSA).

Ugyanakkor nem csak autókról szól a fejlesztés, hanem egy komplett elektromos élettérről, amelyben az elektromos járművek az okosvárosok szerves alkotóelemeként kapnak szerepet.

http://www.youtube.com/watch?v=3T69JouS-Yo