Precedens értékű lehet az a győzelem, amelyet a Jaguar Land Rover (JLR) a Landwind X7 gyártója, a Jiangling Motor Corporation ellen ért el egy kínai bíróságon.

A JLR azért perelte be a Jiangling Motort, mert a Landwind X7 szabadidőjármű több részletében rendkívüli módon emlékeztet a Range Rover Evoque prémium crossoverre.

A bíróság öt dizájnelem esetében bizonyíthatónak találta a közvetlen másolás vádját, és megállapította, hogy a két jármű közötti hasonlóság alkalmas volt a vásárlók megtévesztésére.

A pekingi bíróság kimondta, hogy a Landwind X7 értékesítését és gyártását haladéktalanul fel kell függeszteni. Emellett kártérítésre is számot tarthat a JLR.

„Örülünk a pekingi bíróság döntésének. Ez még inkább megerősíti azon szándékunkat, hogy beruházásokat végezzünk Kínában. A szerzői jog megfelelő védelmének ezen bizonyítéka egyértelműen jelzi, hogy Kínában megfelelő védelmet élvez a formaterv és az innováció, továbbá megfelelő védelmet élveznek a vásárlók jogai is.” – nyilatkozta a német Automobilwoche.de autós szaklapnak Keith Benjamin, a Jaguar Land Rover globális jogi osztályának igazgatója.

Forrás: automobilwoche.de