Megérkezett a hideg idő, ezért reggelente az eddig megszokottnál több tennivalója akad az autó körül annak, aki el szeretne indulni. Például szélvédőt vakargatni, ami nem egy felemelő feladat közvetlenül a reggeli kávé után, de sok kellemetlen helyzettől óv meg minket, mint amilyen ez a történet is.

A rendőrség például azért indított eljárást egy 57 éves férfi ellen, mert kanyarodás közben elütött egy biciklivel közlekedő nőt, aki nyolc napon belül gyúgyuló sérüléseket szenvedett. Ez azért következhetett be, mert a szélvédőn és az oldalablakokon épp csak annyi felületet tisztított meg, amennyin a legszükségesebbnél is kicsit kevesebb látszik. Közúti baleset gondatlan okozásának vétségével kezdődött meg a büntetőeljárás.

Ahogyan a rendőrség közleménye is figyelmeztet, a “legfontosabb intelem, hogy a gépkocsit a téli közlekedés kívánalmai szerint készítsék fel és használják. A fagyálló ablakmosó, valamint a jégkaparó elmaradhatatlan kellékek.” Jégkaparó, jégoldó folyadék, fűtött szélvédő, megfelelően beállított fütés percek alatt megoldja a problémát.