Ön szerint szükség lenne a közutak forgalmának fokozottabb felügyeletére (például több közúti ellenőrzés, sebességmérés) a közlekedésbiztonság javítása érdekében? – szólt a reprezentatív felmérésen alapuló kutatás egyik kérdése.

Fontos megállapítás, hogy szinte minden válaszadó valamilyen szinten szükségesnek tartotta a közúti ellenőrzések jelenleginél fokozottabb végrehajtását – írta a Napi.hu. A nők, valamint korcsoport szerint a 60 évnél idősebbek nagyobb arányban adtak ilyen választ, míg a 18-29 év közöttiek, illetve – munkaerő-piaci státusz alapján – a munkanélküliek és segélyből élők esetében lehetett alacsonyabb értékeket mérni.

Érdekesség, hogy az iskolázottság szerint a nyolc osztály végzettséggel rendelkezők tartották a leginkább szükségesnek a fokozottabb ellenőrzést, míg a vagyoni helyzet alapján a legkevésbé tehetősek nagyobb arányban ellenezték a forgalom fokozottabb felügyeletét.

A 2-es kérdésnek más kérdésekkel való összevetése azt mutatta, hogy minél többször szembesült a megkérdezett gyorshajtással, annál inkább szükségét érezte a fokozott ellenőrzésnek. Akik azt tapasztalták, hogy a járművezetők direkt lassítanak a sebességmérő kamerák előtt, azok inkább támogatták a fokozottabb ellenőrzést.

Ön szerint mennyire gyakori a megengedettnél nagyobb sebességgel való haladás (gyorshajtás) a magyar utakon?

A válaszadók véleménye szerint a gyorshajtás rendkívül elterjedt jelenség (szabályszegés) a hazai utakon. A megkérdezettek 60,7 százaléka adott “nagyon gyakori”, míg 34,4 százaléka “inkább gyakori” választ, és csak 5 százalék alatti volt azok aránya, akik kevésbé tartják a gyorshajtást elterjedt jelenségnek.

A nők nagyobb arányban tapasztalták gyakorinak a sebességtúllépéseket, mint a férfiak. A kérdések ütköztetésénél azt lehetett tapasztalni, hogy minél többször utazott valaki személygépkocsival, annál súlyosabb problémának nevezte a gyorshajtást.

Tapasztalta-e Ön valaha, hogy a gyorshajtók a fix automata sebességmérő kamerák előtt lassítanak, majd azt elhagyva ismét gyorsítani kezdenek?

Ennél a kérdésnél a megkérdezettek döntő többsége, csaknem 88 százaléka adott “igen” választ, azaz tapasztalataik szerint a jelenség nagyon elterjedt (a nemek szerint a nők válaszoltak nagyobb arányban igennel). Az érintettek 46 százaléka a válaszolt úgy, hogy gyakran, 41,6 százalékuk pedig alkalmanként tapasztal ilyen járművezetői magatartást. A további vizsgálatoknál az látható, hogy az aktív dolgozók, a 29 év felettiek, és a magasabb végzettségűek az átlagosnál nagyobb arányban tapasztalják a fix kamerák előtt történő ideiglenes lassítást, míg a 18-29 év közöttiek kevésbé.

Forrás: Napi.hu