Remek buliautó és nagyszerű terepjáró is a Jeep Wrangler, mely minden generációval képes egy kicsit megújulni, de nem minden célnak felel meg. A csomagtere például nem olyan hatalmas, bizonyára többen hiányolhatták a platót az utastér mögül, mert most ragasztottak rá egy méreteset, ez lett a Gladiator. Természetesen ez is igazi alvázas terepjáró, melynek szerkezete nagy szilárdságú acélból készült és a négyajtós Wranglernél  78,7 centivel hosszabb az alváza, valamint 49,3 centivel a tengelytávja. Erre leginkább a plató és annak terhelhetősége miatt volt szükség. Az ajtók, gépháztető és a szélvédőkeret, valamint a plató is alumínium a tömegcsökkentés jegyében.

A név kötelez, ezért a Jeep Gladiator terepjáró képességei is a többi pick up fölé emelkednek. Az első terepszög 43,6 fokos, a hátsó 23 fok, 20,3 fokos a támpaszöge, szabad hasmagassága pedig 28,2 centiméter. Gázlómélysége 76 centi. Terhelhetősége 725 kg, a vontatható tömeg pedig 3470 kg. Hogy ne érje túl sok váratlan tényező a vezetőt, ezért a terepesebb Rubicon kivitelbe rendelhető az előrenéző terepkamera, melyet a hűtőmaszkba integráltak. Ennek képét az új Uconnect rendszer érintőképernyős kijelzőjén lehet látni, melyből akad 12,7, 17,8 és 21,3 centis képátlójú is. A legkisebb kivételével mind tudja az Android Auto és az Apple CarPlay szolgáltatást.

Az ohioi Toledóban gyártott Jeep Gladiator kezdetben két motorral lesz elérhető. Az egyik a szinte már klasszikusnak számító 3,6 literes, V6-os Pentastar motor 285 lóerős teljesítménnyel és 353 Nm nyomatékkal. Alapáron hatgangos kézi váltó jár hozzá, felárért pedig 8 fokozatú automata. 2020-tól érkezik meg a 3 literes, V6-os turbódízel 260 lóval és 600 Nm nyomatékkal, kizárólag automata váltóval. Kétféle összkerékhajtás kerülhet a Gladiator alá, az egyik a Command-Trac 4×4, ez a Sport és Overland változatokban elérhető, a Rubicon modellben a Rock-Trac 4×4 dolgozik. Utóbbi esetében hosszabbak a rugóutak és kiiktathatóak a stabilizátorok.

Forrás: Jeep
Kapcsolódó címkék: 4x4 jeep jeep gladiator pick up