“Hétmilliárd forintot szereztünk a kormánytól a Lánchíd felújítására” – közölte Tarlós István főpolgármester a fővárosi közgyűlés ülésén.

Ezzel eldőlt, hogy a korábbi tervektől eltérően mégis egyszerre lehet majd felújítani a Lánchidat és az Alagutat, így a kivitelezés se tart majd három évig, hanem 18 hónap alatt megoldható, azaz az autósok legfeljebb másfél évig számíthatnak dugókra a környéken – írta az Index.

Az első, tavalyi előterjesztés szerint a Lánchíd és a Váralagút felújítása másfél év alatt megoldható 22,3 milliárd forintból. Idén tavasszal úgy tűnt, csak 16 milliárd forintja lesz a fővárosnak, ezért a beruházást kettébontották a hídra, majd azután az Alagútra.

Tarlós ekkor arról beszélt, hogy a kivitelezés így három, három és fél évig fog tartani. Időközben kiderült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Tarlóst szeretné látni a főpolgármesteri székben a következő ciklusban is. Tarlós viszont közölte, hogy ehhez több feltételnek is teljesülni kell, többek között annak, hogy a főváros több pénzt kap a Lánchídra és az Alagútra, ezáltal egyszerre tudja felújítani őket.

A közgyűlési előterjesztésből kiderül, hogy a Lánchíd terveit áttervezik, így a kőoroszlánok áthelyezésével a gyalogosjárdák, hídfők körüli erkélyek körülbelül 80 centiméterrel szélesebbek lesznek. A kivitelezési munkák 2019-ben kezdődhetnek el.