A következő évtized derekára megkétszerezheti a hidrogén üzemanyagcellás technológia hatótávolságát a Toyota, derült ki a Reuters hírügynökség által a Toyota vezető szakembereivel készült interjúból. Az ezer kilométeres hatótávolságú Mirai tehát már akár 2025-ben megérkezhet, ám ennél is fontosabb, hogy nem lesz egyedül: a Toyota szeretné, ha a hidrogén üzemű szedán második generációja mellett már további modelleket – például buszokat és haszonjárműveket – is kínálhatnának.

Beindul a hidrogénautók tömeggyártása 1

Toyota Sora: Japánban már közúton fut az üzemanyagcellás busz

Egyes szakértői becslések szerint jelenleg 11 ezer dollárba, azaz durván 3 millió forintba kerül egy üzemanyagcella-köteg gyártása, ám néhány éven belül kétharmadára csökkenthető – többek között azzal, hogy mérséklik a gyártásnál felhasznált nemesfémek (platina) mennyiségét (a Toyota állítólag már most kb. 20 százalékos megtakarításnál jár.)  Az eredmény: pár év múlva nem évi három-, hanem akár harmincezer Mirai (vagy annak megfelelő hidrogén üzemű személyautó) készülhet a Toyota üzemeiben.

Beindul a hidrogénautók tömeggyártása 2

Hidrogéntartályt építenek be egy Toyota Miraiba.

„Az üzemanyagcellás teherjárművekbe a lehető legtöbb alkatrészt szeretnénk átemelni meglévő személyautóinkból és egyéb modelljeinkből. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy érvényesíteni tudjuk a sorozatgyártás előnyeit.” – idézi a Reuters Ota Ikuót, a Toyota üzemanyagcellás programjáért felelős igazgatót.