Három gépjármű – két személygépkocsi és egy kamion – ütközött össze május 19-én, 10 és 11 óra között a 46-os főút 13-as kilométerszelvényében. A Kuncsorba és Kétpó között történt baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.

A rendőrség információi szerint egy ember életét vesztette a balesetben, továbbá három sérült is van, akiket a kiérkező mentők látnak el.

A rendőrség teljes útzár mellett folytatja a helyszínelést, a balesettel érintett szakaszt Törökszentmiklós irányából Kengyel és Fegyvernek felé lehet elkerülni, a Mezőtúr felől érkezők pedig Túrkeve felé kerülhetik el a szakaszt.