Bizonyára nem fog álmatlanul forgolódni Elon Musk esténként a hír hallatán, de a kínaiak eddig is kitartóan próbálkoztak az autógyártással, ezek a törekvések a villanyautók megjelenésével pedig csak erősödtek. Számos kisebb vállalkozás foglalkozik akár csak hajtásláncok vagy komplett autók fejlesztésével vagy tervezésével világszinten és persze Kínában is. A NextEV is éppen ilyen vállalat, amelynek globális márkája a NIO. A cégnek már akad egy villanyos sportautója, ami 6 perc 45 másodperc alatt ér körbe a Nürburgringen, de ezzel nem igazán lehet nagy tömegek számára eladhatóvá tenni a márkát.

Pillanatnyilag az SUV legjobb eszköz arra, hogy széles körben értékesíthető autót dobjunk piacra, így a NIO ES8-as is éppen ilyen autó. A forma összességében hozza a terepjárós megjelenést, de a részleteket alaposan átdolgozták a futurisztikus megjelenés érdekében. Különösen a frontrész lett markáns a hatalmas, lefelé szélesedő légbeömlővel, mely egy villanyautónak nem is feltétlenül szükséges. A hétüléses szabadidő-autó belseje is követi a mai trendet, a műszerfal letisztult, az óracsoport helyén hatalmas képernyő kapott helyet, ahogyan a középkonzol is egy nagy, álló érintőkijelzőből áll.

Az ES8-as 70 kWh-s akksicsomagjával optimális esetben 355 kilométert képes megtenni egy töltéssel. 10 perc konnektoron lógás után 100 kilométernyi hatótávot tud gyűjteni. Az autó teljesítménye 643 lóerő, ami mellé 840 Nm nyomaték társul. Álló helyzetből 100 km/órás sebességre 4,4 másodperc alatt gyorsul, ami igazán remek érték egy hétüléses SUV-tól. Természetesen vezetni sem feltétlenül szükséges, a NIO Pilot rendszere rettentő sok szenzorral és öt kamerával felvértezve terelgeti önmagától az autót, mely hazájában megközelítőleg 18 millió forintos árról indul.