Mintha egy sötét sci-fi főgonoszának autója lenne, úgy néz ki a Lexus legújabb tanulmányautója, az LS+ Concept. A fenyegető küllemű, erős vonalakkal tagolt markáns forma azt mutatja meg, hogy milyen autók várhatóak a japán márkától a jövőben. Drámai újdonságot nem fedezhetünk fel, hiszen az új Lexus LS szériaváltozatához igazán hasonló autó a tanulmány is, az ablakvonal pedig egyértelműen elárulja, hogy az alapokat is a zászlóshajó adta.

Minden jellegzetes jegyet felismerhetünk az orsó alakú maszktól egészen a hosszan elterülő és a lökhárítóba folyó hátsó lámpákig, de a megvalósítás most sokkal radikálisabb lett, mint korábban. A hűtőmaszk egyébként szinte él, már nemcsak a szinte vibráló mintázattól, hanem a mögötte lévő technikától is, mely a vezetési módtól függően, a kedvezőbb aerodinamika és hűtés miatt nyitja és zárja a lamellák közötti részeket. A fényszórók beleolvadnak a karosszériába, bennük lézer biztosítja a minden eddiginél hosszabb fénycsóvát. A tükrök helyét kamerák vették át, ami bizonyára még hosszú ideig nem veszi át a hagyományos visszapillantók szerepét.

Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 1
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 2

Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól

Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól

Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 13
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 14
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 15
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 16
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 17
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 18
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 19
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 20
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 21
Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 22
Fotó megosztása:

Futurisztikus luxuslimuzin a Lexustól 23

A koncepció lényege ezúttal nem egy új hibrid hajtáslánc, hanem a forma és az önvezető rendszer, melyet Highway Teammate névre kereszteltek el. Ennek lényege roppant egyszerű, a Lexus LS+ pontosan tudja, hogy mikor hajtunk fel az autópályára és abban a pillanatban át is veszi az irányítást. A felhajtótól a lehajtóig minden feladatot átvesz és nem csupán sorba kötött araszolásra, hanem sávváltásra is képes a rendszer. Ez a fejlesztés a japánok állítása szerint már 2020-ban használható lesz.