Négy Grand Sport, három Grand Sport Vitesse, egy L’Or Blanc, két Super Sport és egy Centenaire – ez Krizsán Anita 2012-es mérlege. Ha lelkes Bugatti-fotós volna, vagy prospektusokat gyűjtene, akkor is lenyűgöző volna a teljesítmény, csakhogy Anita nem keresi, hanem eladja a szupersportkocsik parnasszusán is különtermet bérlő márka autóit.

Krizsán Anita tizenhárom évvel ezelőtt költözött Nagy-Britanniába, ahol egy vidéki Honda márkakereskedésben kezdett el dolgozni. Gyorsan kiderült kiemelkedő értékesítési tehetsége, ezért hamarosan a fővárosba költözött, és átnyergelt az európai luxusautókra. 2008-tól Porschékat, majd 2010-től Range Rovereket árult. A világ első számú és legöregebb Bentley kereskedése, az 1927-ben alapított Jack Barclay 2011 szeptemberében vette fel a franciául és oroszul tökéletesen beszélő Anitát, a cégóriás vezetője azonban pillanatokon belül áthelyezte őt a “speciális ügyosztályhoz”: a Bugattik értékesítésével foglalkozó részlegre.

Magyar nő adja el a legtöbb Bugattit 2


Egy félmilliárd forintos autó értékesítése túlzás nélkül művészet, mégpedig fárasztó művészet. Krizsán Anita munkája nem ér véget a szerződés aláírásával, és ezt nem a szokásos, közhelyes módon kell érteni. Ő szó szerint a nap 24 órájában ügyfelei rendelkezésére áll. Nem is tehetne másképp, hiszen ügyfelei, főként orosz és közel-keleti milliárdosok, más időzónában élnek. Kapcsolatuk személyes és bensőséges, Anita minden autót személyesen ad át az ügyfélnek, legyen az Bahreinben vagy Moszkvában.

Az anyagiakról sem ő, sem a Jack Barclay vezetősége nem beszél, de a brit piacon bennfentes körök szerint a Bugatti értékesítői a vételár fél-egy százalékának megfelelő jutalékban részesülnek minden eladásból. Ez nem is annyira kevés, ha tudjuk, hogy kiviteltől függően 300-480 millió forintba kerül egy-egy ilyen autó.

A Veyron egy-egy darabjáért akár 400 millió forintot is fizetnek az ügyfelek

A Veyron egy-egy darabjáért akár 400 millió forintot is fizetnek az ügyfelek

A Veyron egy-egy darabjáért akár 400 millió forintot is fizetnek az ügyfelek


Anita szerint gyakran jelent kihívást női mivolta, ám különleges kommunikációs tehetségének köszönhetően általában az elutasító ügyfelekkel is megtalálja a hangot. Sajnálja ugyanakkor, hogy a Bugatti szinte kizárólag a férfiak márkája: mindössze négy női tulajdonosról tud az egész világon.

A Bugatti, bár a tömegpiacra termelő Volkswagen konszern leányvállalata, jellemzően igen kis darabszámban értékesíti autóit. A csoport éves jelentése szerint 2011-ben összesen 38 autót értékesítettek világszerte, kettővel kevesebbet, mint egy évvel korábban (összehasonlításként: az azonos időszakban a szintén a VW AG-hoz tartozó Bentley 7003, a Lamborghini 1602 darab autót adott el), a vásárlók hovatartozását a konszern többi márkájával ellentétben nem jelzik a céges statisztikák.

Az eredeti Veyron 16.4 modellből alig több mint 300 darab készüt a gyártás hét évében, az utolsót akkortájt adhatták el, amikor Krizsán Anita belépett a Jack Barclay-hoz. Jelenleg a márka egyetlen modellt, a Veyron Grand Sportot és annak különkiadásait kínálja.

Képek: SWNS