Az idei kötelezőkampányban már több mint egymillió autós találhat magának nyolcezer forintos éves díj alatt kötelező biztosítást a kotelezo.hu adatai szerint. Míg tavaly az autósok 19 százaléka találkozhatott 8 ezer forint alatti kötelezős ajánlattal, idén ez az arány 34 százalékra nőtt.

A legjobb ajánlatok között jellemzően néhány száz forint a különbség, ezért a biztosítást váltók 44 százaléka már nem az árlista első helyén szereplő biztosító ajánlatát fogadja el, vagyis a korábbi években tapasztaltnál nagyobb szerep jut az ismertségnek, a szimpátiának a választás során. A második és harmadik helyről leggyakrabban kiválasztott két biztosító a K&H és a Genertel.

Nem a legolcsóbb kötelező kell 2

Életkor tekintetében a legnagyobb díjcsökkenést a 25 év alatti szerződők esetében tapasztalták, akiknek átlagdíja a tavalyi 30 ezer forintról 22 ezer forintra esett, ám ők még így is pontosan kétszer annyit fizetnek a kötelezőért a teljes átlagnál.

Fennmaradt ugyanakkor budapesti és vidéki átlagdíjak közötti különbség. Egy átlagos budapesti autós idén is csaknem 60 százalékkal drágábban köt biztosítást, mint vidéki társa: a budapestiek díja 15 800 forintra csökkent, miközben egy átlagos vidéki autós 9 900 forintot költ újonnan megkötött kötelező biztosítására, a 30 százaléknyi baleseti adó nélkül.

Nem a legolcsóbb kötelező kell 3

Az idei kampányban a biztosítók minden eddiginél nagyobb választékban kínálnak a kötelező biztosítások mellé kiegészítő szolgáltatásokat. Ezek közül minden tizedik autós vesz igénybe legalább egyet, ők a plusz szolgáltatásért átlagosan 2 200 forintot fizetnek ki. A kiegészítő biztosítások közül a kotelezo.hu oldalain a legtöbben a defekt- és kátyúkárok elleni védelmet és a minicascót választják.

SZÁMOLJA KI JÖVŐ ÉVI BIZTOSÍTÁSÁT ERRE A LINKRE KATTINTVA!