Jari-Matti Latvala arra készül, hogy az évad második felében támogassa csapattársát, Petter Solberget a rali-világbajnokságon. A finn pilóta első számú versenyzőként vágott neki a 2012-es sorozatnak, de számos vezetői hibája, illetve egy síbaleset nyomán katasztrofális idényt produkál.  

Hét futamot követően 54 pontjával hatodik helyen áll az egyéni bajnokságban, ahol a 145 pontos Sebastien Loeb vezet a 107 pontos Mikko Hirvonen és a 90 pontos Solberg előtt. Gyenge teljesítményének köszönhetően a Ford helyzete sem rózsás 141 pontjuk van a Citroën 237 egységével szemben.


Helycsere a Ford ralicsapatában 2
Latvala igyekszik ezentúl mindent megtenni, hogy a Ford és csapattársa is felzárkózzon  az érintett sorozatokban.

“Kiszálltam a pilóták bajnokságából, ez tény” – nyilatkozta a finn. “De az biztos, amíg van esélyünk, hogy harcoljunk a gyártók versenyében, addig csináljuk, és természetesen segítek Petternek, ha lesz lehetősége. Mondhatjuk, hogy nem néz ki túl jól most a helyzet Petter számára sem, de segítettem Mikkónak (korábbi csapattársa, Hirvonen – a szerk.) tavaly és ugyanígy teszek majd ebben az idényben is a mostani csapattársammal is.”

2011-ben Latvala az évad második felében kiemelkedő teljesítményt nyújtott, remekül ment és több esetben is átengedte a jobb helyezést csapattársa számára. A hátralévő hat futamon még sokat tehet a csapatáért.