Jari-Matti Latvala érte el a legjobb időt a rali-világbajnokság hetedik, új-zélandi futamának időmérőjén. A Ford 27 éves versenyzője 2 perc 31,8 másodperc alatt teljesítette a kijelölt szakaszt, amivel megszerezte a jogot, hogy elsőként válasszon rajthelyet a murvás verseny első, pénteki versenynapjára.

“A gyorsasági szakaszok össztávolságának felét az első napon teljesítjük, szóval a rajthely itt komoly különbséget jelent. Nagyon igyekeztem, hogy a legjobb időt érjem el, ami most tökéletes lehetőséget biztosít nekem arra, hogy kiválasszam, hányadikként akarok rajtolni holnap” – nyilatkozta Latvala, aki elárulta, hogy az időmérő edzésre módosított a hátsó differenciálmű beállításán, illetve a keményebb abroncsok helyett lágy gumikat választott, amivel sokat gyorsult.


A helyi idő szerint csütörtök délelőtt (-14 óra) zajlott kvalifikáción Mikko Hirvonen volt a második leggyorsabb, mindössze 0,37 másodperccel maradt el ellenfelétől. Petter Solberg végzett a harmadik, míg a címvédő Sebastien Loeb a negyedik helyen a 5,06 kilométeres pályán.

“Jól mentünk” – kezdte a nyolcszoros világbajnok. “Elég trükkös, mert nem ugyanolyan a tapadás mindenütt és kisebb is a tapadás, mint vártunk. Több a víz a talajon és saras is néhány helyen, de nem hibáztam, szóval megpróbálom majd nyomni. Összességében nem rossz a pozíciónk.”

A 2012-es Új-Zéland-rali időmérő edzés eredménye:

1. Jari-Matti Latvala, Ford Fiesta RS WRC – 2.31,86
2. Mikko Hirvonen, Citroën DS3 WRC – 2.32,23
3. Petter Solberg, Ford Fiesta RS WRC – 2.32,40
4. Sebastien Loeb, Citroën DS3 WRC – 2.32,75
5. Thiery Neuville, Citroën DS3 WRC – 2.32,95
6. Ott Tanak, Ford Fiesta RS WRC – 2.33,13
7. Dani Sordo, MINI JCW WRC – 2.33,23

A részletes eredményeket megtalálja erre a linkre kattintva

Az rajtsorrend kiválasztása csütörtökön délután esedékes, míg az első autó pénteken helyi idő szerint 8:28-kor vág neki a versenynek. Az első versenynapon nyolc szakasz vár a résztvevőkre.

Felvétel még a szabadedzésről: