Szoborral emlékezik egy svájci művész a Ferrari 250 GTO-ra. Az aranyból készült vázat a jövő hónapban, Kaliforniában a 2011 Concour d’Elegance in Pebble Beach kiállításon mutatják be. A gyűjtők és szupergazdagok találkozóján számos eredeti 250 GTO lesz a világ minden részéről, könnyen elképzelhető, hogy a szoborhoz is kedvet kap valamelyikük.

A járműből, amely természetesen sokkal kisebb az eredetinél, tíz darab készül, elérhető hagyományos arany, fehérarany, ezüst illetve más nemesfémből elkészítve is.

A Dante néven ismert művésznek ez már a harmadik autós alkotása, a korábbiak is hasonló legendák voltak, az Aston Martin DB9 és a Mercedes-Benz 300 SL Gullwing. “Az ikonikus autószobrokkal tisztelgek az emberek előtt, akik az eredeti járműveket készítették, művészek voltak” – mondta Dante Rubli, aki egyedi bútorokat, szobrokat, sőt autókat készít gazdagoknak.

A Ferrari 250 GTO-ból összesen 39 darabot építettek 1962 és 1964 között. A járművet GT-versenyekre szánták, ám nemcsak ez szerepel a nevében, a szám az egyes hengerek lökettérfogatára utal.

Így már könnyen kiszámítható, hogy a kocsi V12-es motorja 3,0 literes volt. Ehhez képest több mint negyven éve 300 lóerős teljesítményt produkált. Nem is meglepő, hogy 280 km/óra feletti végsebességre is képes volt. Az utasterét rendkívüli egyszerűség jellemezte, mindent a győzelemnek rendeltek alá, így sebességmérő sem volt benne. Egyes kapcsolóit viszont a FIAT 500-astól örökölte. Az autók ma horribilis összeget érnek, egy 2008-as árverésen 4,7 milliárd forintos áron kelt el egy ilyen modell.