A hétvégén zajlott Görög-ralival félidejéhez érkezett a rali-világbajnokság, a 13 futamos bajnokságból már csak hat van hátra. Az Akropolisz-ralin találkoztunk Malcolm Wilsonnal, a Ford-csapat vezetőjével, akivel a jelen mellett a jövőről is válthattunk pár szót.

A verseny nem alakult tökéletesen a csapat számára, hiszen a Citroën autó mögött csak a harmadik helyet szerezte meg a “kék ovál” csapata, nem is volt elégedett a csapatfőnök. “Hétszer nyertünk itt az elmúlt tíz versenyből, sajnos nem tudtuk tovább javítani az eredményünket. Mindkét pilótánk jól teljesített. Mikko a tervezetten versenyzett, de sajnos lemaradt egy kicsivel, de amiért igazán csalódott vagyok, az Jari-Matti, mert ő tökéletes helyzetben volt a győzelemhez” – mondta Wilson.

Wilson:"Nem adjuk fel a bajnoki címet, amíg van esélyünk"

“Az autónk teljesítménye fantasztikus, de az eredmények nem azok, amiket szeretnénk. Ha megnézzük, az elmúlt négy versenyen nagyon közel voltunk, sőt a jordán futam a WRC történetének legkisebb különbségével zárult. A gond az, hogy nem a dobogó legfelső fokán állunk, hanem csak a második helyen, de nem ott akarunk lenni” – tette hozzá a Fordnak a versenyautókat saját cégében gyártó szakember. Persze felmerül a kérdés, mi lesz az év második felében.
“Az FIA új szabályai kevés mozgásteret adnak, nehéz fejleszteni, ám az év eleji autóhoz képest sikerült eddig is előre lépnünk. Komoly kihívás a tervezőknek, hogy a szabályokon belül tudjanak új dolgokat kitalálni. De tény, sikerült fejlődnünk. A tervek szerint az év második felében is lesznek új dolgok a Fiestán. Az autó megbízhatóságával elégedettek vagyunk, elsősorban a sebességre koncentrálunk.” Wilson persze nem volt bőbeszédű, annyit azért sikerült kihúzni belőle, hogy többféle dolgot vizsgálnak, de a sebességváltónál biztosan várható újítás.

Malcolm Wilson ha kell az autó alá is fekszik

Mint azt a többek között a görög verseny is megmutatta a rali-világbajnokság rákfenéje a rajtsorrend. Murván senki nem akar elsőként indulni. Miután Mikko Hirvonen megnyerte az évadnyitó Svéd-ralit, amíg vezette a bajnokságot, neki kellett elsőként rajtolni, ez pedig drasztikusan csökkentette esélyeit a jó eredményre. Görögországban Sebastien Ogier trükközött pénteken és szombat este is, nehogy elsőként kelljen rajtolnia másnap. A szabályok engedik, de senki nem szereti, mert a rajongóknál nem feltétlenül pozitívan csapódik le egy ilyen győzelem. A Nemzetközi Automobil Szövetség döntött a változásról, jövőre időmérővé alakul a shakedown.

“Nagyon örülünk a változásnak, csapatunknak is ez volt a javaslata. Valószínűleg úgy zajlik majd az esemény, hogy a rali-világbajnokság állásának megfelelően indulnak a versenyzők. Összesen három kört tehetnek meg és a legjobb idejük számít majd. A leglassabb pilóta indul majd elsőként a versenyen, majd sorban az egyre gyorsabbak” – magyarázta a brit. 

Mint mondta, egyelőre még ki kell dolgozni a részleteket, ezért sem vezetik be a váltztatást év közben, csak a jövő év elején. Wilson kiemelte, hogy a legfontosabb, hogy vasárnap is legyen verseny. “Idén a futam végéig éles a küzdelem és ezt szeretnék megőrizni!”

A Fiesta megbízható ezért a gyorsaságát fejlesztik

Egyelőre ugyan csak két gyártó versengéséről szól a rali-világbajnokság, ám jövőre jön a MINI, majd 2013-ban a Volkswagen is beszáll, de pletykálnak a FIAT csatlakozásáról is. Szerettük volna tudni, mit gondol erről egy már a sorozatban lévő csapat.

“Azt gondolom a folyamat, ami a MINI-vel kezdődött, nagyon pozitív üzenetet hordoz a WRC sorozatról. Ez azt is jelenti, hogy a gyártók hisznek a sorozatban, hiszen nem köteleznék el magukat évekre, ha nem tudnák, hogy megtérül az óriási összegű befektetésük.” – mondat Wilson, majd viccesen megjegyezte: “Jó lenne, ha több gyártó lenne a WRC-ben, mint a Forma-1-ben.”

A MINI-t versenyeztető Prodrive komoly tapasztalattal bír a rali-vb-n, hiszen korábban a Subaru autóit építették, a Volkswagennek csak átvitten a Škodán és a SEAT-on keresztül van tapasztalata, viszont óriási tőke áll mögötte. Wilsonnál felvetettük, nem tart-e attól, hogy a német konszern óriási költségvetéssel érkezik és alapvetően meghatározza a sport jövőjét.

“Mindig van kockázat. Már nagyon régóta vagyok ebben a sportban és korábban is előfordult, hogy egy-egy csapat hatalmas költségvetéssel rendelkezett, de mégsem nyertek. Emlékszem egy Forma-1-es csapatra is, amely a legnagyobb költségvetéssel rendelkezett, de mégsem nyert egyetlen versenyt sem. A pénz nagyon fontos, de a csapat és a személyzet még fontosabb” – zárta le az ügyet. Wilson elárulta, hogy jelenleg már tárgyalnak a Forddal a ralis szereplés jövőjéről, egyelőre azonban nem kívánt részleteket elárulni, mint ahogy az elöl is elzárkózott, hogy a Ford pletykaszinten létező, Dakarral és WTCC-vel kapcsolatos jövőbeni terveiről beszéljünk.

A Görög-ralin 360 kilométer után csupán tíz másodpercre maradt el a győzelemtől Hirvonen,

Ugyanakkor azt elárulta, hogy bár más motorsportokkal nem nagyon van ideje foglalkozni, de ha éppen úgy adódik, megnéz egy-egy Forma-1-es versenyt. Szabadidejében, ha teheti inkább focimeccset néz. Megkérdeztük kinek szurkol, mire azt válaszolta: “Csak egyetlen csapat létezik!”  Ami persze nem más, mint a Manchester United.

Bár a Ford a Bajnokok Ligája sorozat egyik főszponzora, Wilson nem látta élőben a Barcelona-Manchester United döntőt, hiszen éppen Argentínában versenyeztek. Látszik, neki sem könnyű..