Ismét egy legendás verseny következik a rali-világbajnokságon. A hétvégén rendezik az Akropolisz-ralit Görögországban, amely a 2011-es bajnokság hetedik versenye. Eddig 5-1-re vezet a Citroën a győzelmek tekintetében, sőt a Ford egyetlen győzelme az évadnyitó svédországi havas versenyen született, murván csak a franciák nyertek. A Ford szeretne ezen változtatni Görögországban, amely verseny a tavalyi évet kihagyva idén került vissza a világbajnoki sorozatba.  

Az európai nyárra eső verseny Athén környéki poros, murvás útjai hírhedten forróak embernek, gépnek egyaránt. Az úton heverő nagy kövek durva és őrlő megterhelést okoznak az abroncsok számára még akkor is, ha mára már néhány rész simább lett. A gyorsasági szakaszok továbbra is nehezek, és a pilóták számára nagy kihívást jelentenek. Az évnek ebben a szakában igen meleg éghajlat komoly terhet ró az autók motorjára, a hatalmas sziklák pedig a futóművet veszélyeztetik.

A 2009-es Görög-rali katasztrofálisra sikeredett a Citroën számára. A francia csapat sztárpilótája, Sebastien Loeb és akkori csapattársa, Dani Sordo is kiesett a második napon. Ennek ellenére Sebastien Loeb a verseny favoritja, hiszen a hétszeres világbajnok Argentínában az élről indulva is képes volt nyerni, az első napon kapott egyperces büntetése ellenére is. Ami mindenképpen bizakodásra adhat okot a francia alakulatnál, az az, hogy a második helyen az akkor a Citroën Junior csapatot erősítő, de most gyári pilóta, Sebastien Ogier ért célba.

“Nagyon észnél kell lenni ezen a versenyen” – mondta Ogier. “Az autók, a gumik, a versenyzők, mind szenvednek Görögországban. Ügyelni kell az alkatrészekre, még ha a Citroën DS3 WRC robusztus kivitelű is.”

A Görög-rali győztese 2009-ben Mikko Hirvonen lett, ami azért nem nagy meglepetés, hiszen ez a rali a Fordnak jobban fekszik, mint a Citroënnek.

“Ha szerencsés vagy, sikerül a három nap alatt teljes gázzal hajtani a rajttól a célig. Azonban sok helyen óvatosnak kell lenni és megéri okosan vezetni. Versenyzés közben fontos észben tartani, hogy hogyan kell itt vezetni. A Ford mindig is erős és megbízható autókat épített és a múlt hónapban végrehajtott görögországi tesztelés után tudom, hogy a Fiesta RS WRC is egy ilyen autó” – nyilatkozta Mikko Hirvonen.

A finn mellett csapattársa, Jari Matti Latvala is esélyes a győzelemre, amihez idén már megvan a sebessége, de a szerencse eddig elpártolt tőle. Argentínában megszerezte idei első dobogós helyét Petter Solberg is, a norvég célja, hogy Görögországban ismét a legjobbakkal ünnepelhessen.

Ez történt 2008-ban:

A Kimi Räikkönen-rajongók boldogok lehetnek, hiszen két hónap pihenő után – Jordániában indult utoljára a rali-világbajnokságban – ismét rajthoz áll a jégember a Görög-ralin. A finn pilóta időközben rajthoz állt a két NASCAR sorozatban is. A NASCAR Camping World Truck Series-en begyűjtött egy 15. helyezést, majd egy hétre rá 27. lett a NASCAR Nationwide Series-ben. A nehéz görögországi kihívásra Räikkönen a franciaországi Marseille melletti murvás utakon készült Citroënjével.

Hazai szemszögből is érdekes lesz a görög futam, hiszen ismét az indulók között van Turán Frigyes és Zsiros Gábor.

“Nincs tapasztalatunk a görög pályákon, ez az első alkalom, hogy részt veszünk az Akropolisz-ralin. Az autónkat az MM-Sport készíti fel, reméljük, hogy ezúttal műszaki hibától mentesen. Talán részt kellene vennünk egy néhány napos tűzoltó tanfolyamon!” – utalt viccesen korábbi kieséseikre a pilóta. “Elsődleges cél, hogy pontot szerezzünk, és előrébb kerüljünk a tabellán. Jó lenne egy gondmentes verseny. Ez remélem rajtunk fog múlni, nem az autón. Nagyon rossz érzés egy versenyzőnek, amikor az autója cserbenhagyja”- nyilatkozta Turán Frici.

A csapat vasárnap indult el Görögországba, hétfőn egy teszttel kezdtek. Érdekesség, hogy a csapat másik pilótája, Ott Tanak nem tesztelt, helyette Turánék autóján dolgozott, mint szerelő.

A rali

A murvás mediterrán ralik közül az Akropolisz-rali kétségkívül a legnagyobb presztízsű és egyben a legkedveltebb is. A viadalt először 1950-ben rendezték meg és már azelőtt a sport egyik klasszisának számított, mielőtt 1973-ban létrehozták a rali-világbajnokságot. Azóta sokat változott maga a rali is.

A görög futam egyedülállóan nehéz, kitűnik az összes idei közül. Jellemző a nagy meleg, a töredezett, nehézkes utak és a por, valamint a gyorsasági szakaszokon elérhető gyors tempó.

A 2011-es Görög-rali pénteken kezdődik és három napon át tart, a 18 gyorsasági szakasz 348,80 km-t tesz majd ki. A rali teljes hossza 1217,82 km. A rali főhadiszállása ismét Athéntól nyugatra, Loutrakiban található. A televízióban is közvetített Power Stage, a vasárnapi utolsó gyorsasági szakasz, a New Loutraki lesz. Újdonság, hogy idén a szombati utolsó gyorsasági szakasz – a Nea Politia – éjszakai lesz.

Az elmúlt évek győztesei a Görög-ralin:

2009        M. Hirvonen (Ford)
2008        S. Loeb (Citroën)
2007        M. Grönholm (Ford)
2006        M. Grönholm (Ford)
2005        S. Loeb (Citroën)
2004        P. Solberg (Subaru)
2003        M. Märtin (Ford)
2002        C. McRae (Ford)
2001        C. McRae (Ford)
2000        C. McRae (Ford)

A világbajnokság állása az Argentin-rali után:

Pilóták


1. S. Loeb        126 pont
2. M. Hirvonen   113 pont
3. S. Ogier        96 pont
4. J-M. Latvala  74 pont
5. P. Solberg     61 pont

Konstruktőrök

1. Citroën                  207 pont
2. Ford                      174 pont
3. M-Sport Stobart      75 pont
4. Petter Solberg WRT  49 pont

 (Forrás: Amber PR)