A korábbi évekhez hasonlóan az idei pünkösdi hosszú hétvégén is komoly forgalomnövekedéssel kell számolni a magyarországi gyorsforgalmi úthálózaton és a határátkelőknél – figyelmeztet az Állami Autópálya Kezelő Zrt. Az ilyenkor nagy számban útnak induló hazai autósok mellett ennek másik fő összetevőjét a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szokásos rohama képezi.

Többségük előreláthatólag csütörtök délután és hétfő este fog átutazni az országon, útvonalként pedig az M1-es (a Spanyolországból és Olaszországból érkezők az M7-es) és M5-ös autópályát valamint az M0 s autóutat választják majd. Külön figyelmet érdemel az alsóörsi Harley Davidson Fesztivál, amely ebben az időszakban szintén jelentős motoros forgalmat generál, elsősorban az M7-es autópályán.

Péntek délután a fővárosból kivezető, kedd reggel pedig a bevezető utak forgalma nő meg, emellett a nagyobb városokat elkerülő utakon is több járműre lehet számítani. Fontos tudnivaló ezen kívül, hogy a szombat este 10 órától érvényes kamionstop kedd reggelig tart, így a várhatóan egyszerre meginduló teherjárművek tovább növelik majd az utak zsúfoltságát.

A társaság felhívja figyelmet, hogy a nagy melegre való tekintettel hosszabb útra kizárólag jól felkészített járművel érdemes elindulni, az utasok folyadékpótlásáról pedig folyamatosan gondoskodni kell. Ha valaki autópályán is utazik majd, a benzinkutakon és egyéb értékesítő helyeken ilyenkor tapasztalható sorban állás elkerülése érdekében érdemes előre megváltani az úthasználati jogosultságot.