Piramisokkal próbálják csökkenteni a közúti balesetek számát Indiában, azaz a piramisok vélt pozitív energia-kisugárzásával. Nem egyiptomi méretű építményekről van szó, csupán kis piramisokról, viszont rögvest tízről. Nagpurban állítják fel őket olyan pontokon, ahol sok a közlekedési baleset – és abban a reményben, hogy a pozitív energia biztonságosabbá teszi a gócokat. Az építményeket közvetlenül az utak mellett, jelzőlámpák tövében helyezik el.

Mindössze 30 centi magasak, aljuk réz, belsejükben pedig további öt piramis van a pozitív energia még jobb “termelése” végett. Ráadásul egy, az ősi indiai építészeti tudománnyal, a védikus vasztúval foglalkozó szakember felajánlotta, hogy saját paranormális készletéből is feltölti – gondolatai révén – pozitív energiával a piramisokat. Teszi mindezt ingyen.

A rendőrség fél éven át teszteli az újítást, akkor szűri le az eredményességet. India közútjai a világ legéletveszélyesebbjei közé tartoznak. Tavaly 114 ezren vesztették életüket közúti balesetben az ázsiai országban.

Bár mi nagy pénzben nem fogadnánk a piramisok sikerében, az biztos, hogy nem árt tenni valamit. Ugyanis míg más nagy, feltörekvő gazdaságú országban a halálos közúti balesetek száma az utóbbi években – a járműeladások megugrása mellett is – csökkent vagy stabilizálódott, addig Indiában szélsebesen növekszik. Öt év alatt 40 százalékkal lett több, és a legutóbbi, 2008-as adat szerint a számuk elérte a 118 000-et.

Az országot a rossz utak, a nem kielégítő jogi szabályozás, a sebesen gyarapodó járműállomány és a képzetlen sofőrök tömegének halálos elegye tette a közúti közlekedés szempontjából a legveszélyesebb hellyé.