300 háztartás energiája kilométerenként

300 háztartás energiája kilométerenként

300 háztartás energiája kilométerenként


A napsugárzás az autóutak felületét gumit koptatóra, a fékutat megnyújtóra hevíti. A beton, az aszfalt a hőtől tágul, repedezik, a széle töredezik. Nemcsak ezek a hátrányok szűnnének meg, hanem még jelentős energia is termelődne, ha aszfalt és beton helyett fotovoltaikus, azaz napfényelemek borítanák az úttestet. Ahogy azt Scott Brusaw, az Idaho államban működő Solar Roadways vállalat vezetője javasolja.

A szabadalmaztatott elképzelés megvalósításához az amerikai szövetségi energiaügyi minisztériumának százezer dolláros támogatását elnyerve elkészítették a 3,6×3,6 méteres, 12 centiméter vastag demonstrációs útburkolat napelemtábláinak első sorozatát. A cellák átlagos időjárásnál – négyórányi napsugárzással számolva – naponként 7,68 kilowatt, azaz óránként átlagosan 320 wattnyi áramot termelnek. Ha egy négysávos autóút egy kilométeres szakaszát ilyen napelemtáblák fednék be, azokon 300 háztartás számára elegendő áram termelődne.

Egyáltalán nem mellékes, hogy a sötét színű táblák felületébe be lehetne építeni az útburkolati forgalomirányító jelzések, például a kötelező haladási irány, a stop-, az elsőbbségadás táblák fénylő LED-jeit, világító diódáit is.

Az útátalakítások azonnali megkezdésének jelenleg még nagy gátja, hogy egy-egy tábla 7500 dollárba, azaz mintegy másfél millió forintba kerül. Az összeget még növeli, hogy a napfényelemeket valamilyen átlátszó, nagyon szilárd védő üvegréteggel is meg kell erősíteni a hatalmas, esetenként hólánccal közlekedő kamionok okozta terhelés elviselésére.

Jelenleg háromszor annyiba kerül, mint a hagyományos út

Jelenleg háromszor annyiba kerül, mint a hagyományos út

Jelenleg háromszor annyiba kerül, mint a hagyományos út


A táblákra számított költség így máris a kétszeresére emelkedne a mintapéldányokéhoz képest, és egy hasonló útszakasz aszfaltos-betonos burkolattal történő megépítésének pedig a háromszorosát tenné ki pénzben. A Popular Science folyóirat júliusi száma szerint a napelemes útburkolásnak technikailag azonban már nincs akadálya.

A Solar Roadways most újabb, 750 000 dolláros támogatást kapott, hogy két év alatt kifejlessze a gazdaságos napelemes útburkolást. Első lépésként megállapodott a legnagyobb amerikai áruházlánc, a Wal-Mart ügyvezetőivel, hogy a szupermarketek parkolóiban alkalmazni kezdik a különféle megoldások kísérleti változatait. A parkolók közvilágítását már a burkolatból nyert energiával oldják meg.

Nem ez az egyetlen ötlet, hogy az utakat energiaforrásként hasznosítsák, egy izraeli cég piezoelektromos generátorokkal a kerekek által okozott nyomásból keletkező energiát alakítaná árammá.

Forrás: MTI