A Ferrari és a versenyzés szinonimák, szinte a gyár összes modellje feltűnik valamilyen formában a versenypályákon. A legújabb típus, a 458 Italia sem hazudtolja meg a nevet, már készül a Challenge változat. Itt vannak az első képek a versenypályára átalakított 458-asról. A fotók állítólag Vallelungában készültek.

Műanyagból készülnek az üvegei

Műanyagból készülnek az üvegei


Amik elsőre egyből feltűnnek, azok az új központi csavaros felnik, amelyek mögött még inkább látszanak a masszív karbon féktárcsák. Az is látható, hogy az autó kissé módosított karosszériával készül, az orrspoiler, a küszöbök és hátul a diffúzor is más, mint az utcai modellen.

Ami nem látszik, az a jelentős súlycsökkentés. A teljes körű átalakítással több mint 100 kilótól szabadították meg a V8-as Ferrarit. Ezt a szigetelések, a klíma, a hifi stb. elhagyásával, a karosszéria módosításával, az üvegek helyet Lexan műanyag használatával, az új, könnyebb kipufogó, ülés, kerekek bevetésével érték el.

A 458 motorjához nem nyúltak, de a kipufogó átalakításával nagyjából 20 lóerővel gazdagodhat az 570 lóerős motor. Persze ezen túlmenően is számos változtatás történt a versenyképesség fokozása érdekében. Direktebb a kormányzás, feszesebb a futómű, az elektronikus vezérlésű differenciálmű helyett egy hagyományosabb mechanikus kerül a Ferrariba. A blokkolásgátló, a menetstabilizáló és kipörgésgátló is az utcaitól eltérő hangolással szerepel a 458 Challenge-ben.

Új kipufogó és a diffúzor

Új kipufogó és a diffúzor


A Challenge modell elsősorban a Ferrari-kupasorozatok számára készül, ahol csupa azonos modell csatázhat egymással. A GT-versenyek számára minden bizonnyal elkészül a 458 Italia GTC, amely a jelenleginél jóval komolyabb átalakításokat rejt majd. A Challenge még idén, a GTC jövőre mutatkozhat be.

A Challenge modell nyomán pedig várható a Stradale kivitel bemutatása is, amely utcai modell, de egyes, a versenyautóknál alkalmazott megoldások bevetésével.