Egyre többen kötnek cascót is a kötelező biztosítást mellé, a Genertelnél például a tavalyi kötelező kampányban csaknem háromszor annyian vásároltak casco terméket is a kgfb mellé, mint egy évvel korábban – számolt be a biztosító.

Mindez köszönhető annak is, hogy a szabályok szigorítása mellett az autósok hozzáállása is változik: a Genertel által végzett felmérés szerint például a megkötött casco szerződések 97 százaléka az összes kockázatot lefedő teljes körű casco szerződés, míg a csak törésre, csak lopásra vagy csak elemi kárra szóló fedezetet elenyésző mértékben választották az ügyfelek.

A kutatásból az is kiderült, hogy a cascót kötő autósok háromnegyede a kedvezőbb díjszabás alapján választ biztosítót, és az ár mellett a korábbi tapasztalatok, valamint a biztosító háttere az ügyfelek több mint felénél lényeges szempont.

Azok az autósok, akik nem kötnek cascót, elsősorban a költségekkel indokolják döntésüket, és a válaszadók 40 százaléka vallott úgy, hogy öreg autójára már nem érdemes cascót kötnie.