A Roverek gyártási jogát megszerző, de a névhasználattól eleső kínai Shanghai Automotive Industry Corporation anno igazi kínai megoldást talált: a Roverhez hasonlóan hangzó, Roewe márkával ostromolja a piacot. Most pedig az első androidos autóval is.


A Roewe 350 fedélzeti navigációja az Android 2.1-es rendszerét használja. A GPS funkció mellett kereshetünk a Google-lel és a Google Talkkal üzengethetünk is a kocsiból – mindezt persze nem ajánlatos vezetés közben tenni.

Az egyelőre nem tiszta, hogy a számítógép milyen módon kapcsolódik a nethez, ahogy az sem, lehet-e az Android Marketről alkalmazásokat feltelepíteni. Az autó 70-130 ezer jüanos, azaz 2-3,6 millió forintos áron gördül majd le a futószalagról. A 350-es modellbe 1,5-ös benzinmotor kerül 105 lóerős teljesítménnyel.

Forrás: Mobilport