Megszűnhetnek, de legalábbis jelentősen enyhülhetnek majd a gépkocsitorlódások a Margit híd budai hídfőjénél, miután a Pestről Budára tartók a most kiépítendő harmadik lehajtósávon is elhagyhatják majd a hidat az Árpád fejedelem útja irányába. Az új szakasz 50 méter hosszú lesz, ami gyorsabb lejutást tesz lehetővé a hídról.


Ehhez nyolc új hídgerendát emelnek be a mostani 25 mellé, hogy kiszélesíthessék az útpályát. A 8 új hídgerenda egyenként 17 tonnát nyom, és 22 méter hosszú. A hídgerendákat speciális, nagy teherbírású járművekkel szállítják a helyszínre. Majd az emelőszerkezetek egyenként emelik helyükre a gerendákat; ez a folyamat gerendánként fél-egy órát vesz igénybe.

A Margit híd budai hídfőjének szélesítése és a kísérő munkálatok idejére a budai felső rakpartot a híd alatti részen lezárják. Azaz március 20-a szombat 23 óra és március 22-e hétfő reggel 05 óra között az Árpád fejedelem útján forgalmirend-változás lép életbe, amely mind az autóbusz-közlekedést, mind a közúti forgalmat érinti.


A gépkocsik északi irányba a Bem rakpart – Csalogány utca – Horváth utca – Bem utca – Tölgyfa utca – Margit körút – Török utca – Üstökös utca – Árpád fejedelem útja irányába tehetnek kitérőt. A javasolt terelőút a déli irányba pedig az Árpád fejedelem útja – Üstökös utca – Török utca – Margit körút vagy Bem utca – Fő utca vagy Horváth utca – Csalogány utca – Fő utca. Az autóbuszok a Bem utca – Fő utca útvonalon járnak. A budai alsó rakpart a munkák idején is folyamatosan az autósok rendelkezésére áll.