Továbbra is lehúzzák az autósokat a műszaki vizsgán 2 Született egy rossz döntés, a kormány pedig másfél hónap után visszakozott. Elvileg mégsem kell eredetvizsgálatot végezni a 2006 előtt újként értékesített és azóta is első tulajdonosuknál lévő járműveken a műszaki vizsgán. Vagyis nem kell bizonyítani, hogy az autószalon, ahonnan az új kocsi származik, nem lopta annak idején a járművet. A kormányszóvivő bejelentése szerint az új állapot a mai naptól érvényes.  Vagy mégsem? A Nemzeti Közlekedési hatóság kiadott egy közleményt.

NKH közlemény
A 2010. január 1-től érvényes, az időszakos műszaki vizsgálat során a 2006. január 1. előtt forgalomba helyezett, de eredetiségvizsgálaton vagy integrált vizsgálaton át nem esett gépjárműveknél kötelezően elvégzendő eredetiségvizsgálatról szóló jogszabály tervezett megszüntetése a tegnapi kormányszóvivói sajtótájékoztatón bejelentésre került.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság, mint jogalkalmazó, a kihirdetésre került, hatályos jogszabályok alapján tud eljárni. Kihirdetésre a jogszabály akkor kerül, amikor a Magyar Közlöny hivatalos honlapján megjelenik. Ez a fent jelzett időpontig nem történt meg.

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumtól kapott információink szerint a várt rendelet a kihirdetését követő napon lép majd hatályba, tehát a jogszabály kihirdetését követően másnaptól nem lesz kötelező az időszakos műszaki vizsgáztatás keretében az eredetiségvizsgálat elvégzése.

A közlekedési hatóság a jogszabály kihirdetését követően kezdheti meg a műszaki vizsga során alkalmazott szoftvert átprogramozását, hogy az ne írja elő az eredetiségvizsgálat elvégzését. A hatóság az átprogramozást előkészítette, a jogszabály kihirdetését követően végrehajtja, ez nem fog fennakadást okozni a műszaki vizsga elvégzése során.

Tessék? A kormány elmondja mindenkinek, hogy nem kell fizetni, de az ő kezelésébe tartozó állami vállat ezt nem hajtja végre? Kíváncsi lennék, hogy fordított esetben vajon az autósok kapnának-e haladékot. Autónként minimum 17 ezer forinttól van szó és jó sok autóról naponta.

Mi lesz, ha a remekül együtt dolgozó állami gépezetben Micike nem juttatja el holnap sem, a Magyar Közlönyhöz az új rendelet szövegét?

Update:
Szerencsére, hogy nem kell megvárnia nyomtatást és az internet világában élünk, így az, hogy ma délutánra az új rendelet felkerült Magyar Közlöny oldalára, holnaptól már a törvény szövege szerint is életbe lép.