Korábban felvetődött, hogy a Volkswagen és a Suzuki összebútorozik, vagyis, hogy a német gyár felvásárolja részben vagy egészben a japán vállalatot. Ezt azonban a Volkswagen rövid időn belül cáfolta, a hétvégén azonban ismét előtérbe került a téma.

Elsősorban kisautókat gyárt a Suzuki

Elsősorban kisautókat gyárt a Suzuki

Elsősorban kisautókat gyárt a Suzuki


A német Automobilwoche szerint a Volkswagen részesedést kíván szerezni a Suzukiban, amit ezúttal a japán autógyártó egyik magas rangú illetékesétől tudtak meg. Úgy tudják a tárgyalások előrehaladott szakaszban vannak, és még az év vége előtt sor kerülhet a megegyezésre.

Ferdinand Piëch, a VW-konszern felügyelő tanácsának elnöke a Frankfurti Autószalonon arra utalt, hogy a Porsche megszerzése után, amely a VW-konszern tizedik leányvállalata, még kettőt meg kívánnak szerezni.”Egy tucatot könnyebben meg lehet jegyezni, mint tízet” – mondta tréfásan a cégvezető.

Másfelől Martin Winterkorn, a VW-konszern igazgatótanácsának elnöke, amikor a cég bővítési terveiről kérdezték, azt mondta “A kisautóknál szerzett szakértelme miatt a Suzuki érdekes partner lehetne”.

Motorok terén is jártas a Suzuki

Motorok terén is jártas a Suzuki

Motorok terén is jártas a Suzuki


A Suzuki azért is lehet jó választás a Volkswagen számára, mert a márka nemcsak személyautókban gondolkodik. Már a Volkswagen márkán belül is komoly részesedéssel bírnak a haszonjárművek, ugyanakkor a Scania is a konszernhez tartozik, a jövőben pedig motorokkal is foglalkozna a német cég. A Suzuki pedig komoly tapasztalattal rendelkezik ezen a téren is. Itt felmerült a Ducati neve is.

A Bloomberg szerint, ha fúzió nem is jön össze, a két cég együttműködhet, a VW kisautós tudást kaphat, a nagyobb kocsiknál szerzett tapasztalatáért cserébe.