Ismét rajthoz áll a Nürburgringi 24 órás viadalon az Aston Martin, ekkor mutatkozik be a cég legfrissebb versenyautója. A brit márka a tavasszal leleplezett, 12 hengeres motorral szerelt Vantage-t küldi csatába. Az autón csak a legszükségesebb változtatások hajtják végre.

Bukókeretet, tűzoltó készüléket szerelnek, be, miközben a felesleges extrákat kidobálják. Emellett a “zöld pokolhoz” szükséges versenyfutóművet illetve slick gumikat alkalmaznak, ugyanakkor a motor érintetlen. Persze a 6,0 literes blokk 517 lóerős teljesítménye, már az utcán sem rossz, 4,2 másodperc alatt gyorsítja százra a kocsit, és 305 km/órás tempóhoz segíti hozzá. Most hogy könnyebb a kasztni, lassabb biztos nem lesz.

Nincs hiány a versenyautókból

Nincs hiány a versenyautókból

Nincs hiány a versenyautókból


Persze nemcsak a gyorsaságot, de az autó megbízhatóságát és vezethetőségét is szeretnék bizonyítani. A cég vezetői büszkék rá, hogy a 2006-ban bemutatott, még V8-as Vantage azóta 13 hosszú távú verseny vett részt a gyári és privát csapatok által, és mindegyiken célba ért.

A május végi nürburgringi futamon, az Aston Martin vezetője Dr. Ulrich Bez lesz az egyik sofőr. Vélhetően ezzel is szeretnék arra, biztatni a gazdag vevőket, hogy vásároljanak Aston Martin versenyautót is. Választék van bőven GT1-ben a DBR9, a GT2-ben a Vantage GT2, a GT3-ban a DBRS9 szerepel. A leginkább hobbi versenyzőknek szóló GT4-ben eddig a Vantage N24 indult, ide érkezik az új modell.

50 éve a z Aston martin DBR1 győzött a Nürburgringi, akkor 1000 kilométeres versenyen, a marketingesek a térdüket csapkodnák örömükben, ha a júliusban a kereskedőkhöz kerülő  Vantage V12 pályafutása is győzelemmel indulna. Esélye van.