Úgy látszik a Cadillacet is elérte a “zöldhullám”. A hatalmas V8-as motorokat preferáló amerikai gyártó már évek óta beszél hibrid modellekről, eddig mégsem láttunk komoly lépéséket a részükről. Az autószalonokon olyankor is vígan mutatgatták újabb benzinzabáló modelljeiket, amikor mindenki más a károsanyag-kibocsátásról beszélt, és g/km-ben számolt.

A zöldhullám most érte el a gyártót, elsőnek a legnagyobb modell, az Escalade hybrid kerül piacra ebben a hónapban. A spórolást egy elektromos motor segíti -amelyik kis sebességnél egymaga is mozgatni képes a vasat- valamint hengerlekapcsolással is védekeznek. Az üzemanyagszámlát az elektromos szervó és légkondi is jótékonyan befolyásolja.


A hibrid Escalade állítólag autópályán és városban is megússza 12 liter alatti fogyasztással, amiből az utóbbi lenne igazán meglepő. Ha igaz, akkor ez majdnem fele a normál kivitel 23 literes fogyasztásának.

David Leone, a Cadillac főmérnöke szerint az Escalade csak az első a sorban, és több hibrid hajtáslánc megjelenése várható a jövőben, személyautókban is. Leone szerint a következő 2 évben E85-ös üzemanyaggal működő modellek is lesznek, sőt az Európában már alkalmazott dízelmotorok bevezetésén is gondolkoznak.