A Biztosítás.hu arra kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy a biztosítóváltás esetén irányadó 60 napos díjhalasztás bevezetésének támogatásával teremtse meg a biztosítótársaságok által elvégzendő adminisztrációs feladatok ellátásához és a helyes bónusz adatok egymás közötti továbbításához szükséges időt – írja az FigyelőNet.

A hatvannapos díjhalasztás bevezetése a gyakorlatban azt jelentené, hogy a biztosítót váltó autósoknak nem január végéig kellene befizetniük az első díjukat, hanem a jogszabály erejénél fogva egységesen, március 1-ig, anélkül, hogy ezzel veszélyeztetnék a biztosítási fedezetük meglétét.

Mézes madzag

Vége az olcsó kötelező biztosításnak? 2
Saját hibás balesetben a kötelező a vétlennek fizet


Keller László államtitkár még februárban az alkuszbálon közölte, a PM hajlik rá, hogy megváltozzon a jelenlegi rendszer a kötelező biztosítások több pontját illetően. A legfontosabb változás, amit említett, maga kampányidőszak eltörlése volna. Miután ezt egy rendeletmódosítással elég elfogadtatni, amit a  pénzügyminiszter saját hatáskörében megtehet, akár már idén változhatnak a vonatkozó szabályok. Ez főleg azért fontos, mert ha ez hamarosan nem történik meg, újabb egy évet várhatnak a biztosítók a jelenlegi kampányidőszak közeledte miatt.

Megkerestük a pénzügyi tárcát, amely azt a választ adta, hogy jelenleg nincs napirenden a Keller László által megszellőztetett módosítás, de folyamatos az egyeztetés a szakmai szereplőkkel a rendszer egyenetlenségei miatt. A 60 napig tartó díjhalasztás ötletére a PM sajtóosztálya úgy reagált, hogy a levelet a jelenleg tartó egyeztetések egyik megtárgyalandó témái közé sorolják majd.

Nagy érvágás

Vége az olcsó kötelező biztosításnak? 3
14 biztosító verseng a befizetéseinkért


A kötelező biztosítások (kgfb) jelenlegi rendszerét jó ideje éri több oldalról is támadás. A legfontosabb ütközési vonal a kampányidőszak, amelyen az egyik oldal (az online alkuszok így a Biztosítás.hu is és többségében a kis biztosítók) rengeteget nyernek, míg a hagyományos nagy biztosítók sokat vesztenek. Mivel a kgfb a leginkább szabályozott biztosítási termék a piacon, manapság egy jól megalkotott internetes összehasonlító kalkulátor segítségével nagyon könnyen alakul ki öldöklő árverseny. A tavalyi évben mindez azt eredményezte, hogy közel 700 ezren váltottak biztosítót.

A nagyobb – és jobbára a váltásokban nem érdekelt – biztosítók szerint az egész kampány többek közt éppen az egyszerű összehasonlíthatóság miatt vált értelmetlenné, az interneten bárki bármikor megnézheti a számára kedvező díjakat. A Generali részéről ezzel kapcsolatban azt közölték: a jelenlegi kampányidőszakos rendszer ellen szól, hogy abban az esetben, ha az ügyfél már novemberben köt jövő évre biztosítást, annak akár már januárban változhat a díja.

Vége az olcsó kötelező biztosításnak? 4
Malust kap, aki töri a másikat


Másrészről a biztosítók saját megnövekedett ügyfélkezelési feladataikat említik, ugyanis egy ilyen kampányidőszakban például a Generalinál a normális havi 15 ezres kötelezős szerződésszám megugrik akár 100 ezerre is. Az autósok túlnyomó többsége ugyanis döntését november utolsó hetére hagyja, még jobban növelve a normális ügykezelés nehézségeit. További ellenérvük, hogy a nagyon fókuszált kampányidőszaknak köszönhetően elszállnak a marketingköltségeik.

Kampány = olcsó biztosítás?

A másik oldal szerint viszont éppen a kampány az, ami alacsonyan tartja az árakat, és egy valóban nyílt versenyt eredményez. Megfigyelhető szerintük, hogy kampányidőszakban jóval olcsóbban lehet kötelező biztosítást kötni, mint máskor. Mint azt a közelmúlt is igazolja, öt év alatt 45 ezer forintról 30 ezer forintra csökkent egy kötelező biztosítás átlagos költsége.

Forrás:

FigyelőNet