Az ifj. Tóth János, Tagai Róbert kettős számára a hét végén kezdődik a raliidény. A Peugeot 207 S2000-rel induló páros idén az International Rally Challenge öt futamán vesz részt. A magyarok a hétvégén a sorozat második versenyén, Portugáliában kapcsolódnak a küzdelembe.

Ezen a futamon jó néhány korábbi vb-menő (Francois Duval, Simon Jean-Joseph, Dani Solá, Freddy Loix), egy N-csoportos világbajnok (Manfred Stohl) is rajthoz áll, de az előfutó sem akárki lesz, a versenyzéstől a tavalyi év végén visszavonult kétszeres világbajnok, Marcus Grönholm vezeti fel a mezőnyt.


Janikának ez lesz az első murvás IRC-futama (a tavalyi három viadal mind aszfaltos utakon zajlott), úgyhogy két héttel a verseny előtt egy 50 km-s teszttel készült fel. A verseny csütörtökön este a hivatalos rajtceremóniával és egy városi gyorsaságival kezdődik, majd pénteken és szombaton is 6-6 szakasz a penzum. Az össztáv: 800 kilométer, a gyorsasági szakaszok hossza 245 km.

A Peugeot 207 Super 2000-es versenyautóban 2,0 literes 295 lóerős motor szerepel, amely hatfokozatú szekvenciális váltón és négykerék-hajtáson keresztül juttatja az útra az erőt.