Májusban áll csatasorba a Golf/Astra kategória legújabb harcosa. A Fiat Bravo, a kevésbé sikeres Stilot váltja. A gyár azzal magyarázza a Stilo sikertelenséget, hogy az egy német autóra szeretett volna hasonlítani, és mesterségesen kivonták belőle az olasz temperamentumot.
 
Megbízhatóságban nem volt gond vele, de a vásárlók úgy látszik többet adnak a külsőre. Ha ez igaz, akkor a formás Bravo valóban sikeresebb lehet elődjénél. Már nem kell rá sokat várni, mivel május 1-től rendelhető, 18-20 között pedig nyílt napot tartanak a kereskedők. A kombi Stilo gyártásban marad, a többi megszűnik, így a háromajtós változat egyelőre kihalásra van ítélve.

Bővülő motorválaszték

Izgalmas turbós benzinesek jönnek ki a Bravóval

Izgalmas turbós benzinesek jönnek ki a Bravóval


Bemutatásakor a már ismert 90 lóerős, 1,4-es, valamint az 1,9-es dízel változat lesz választható kétféle teljesítményszinttel (120 és 150 LE). Ezeket gyorsan követi két új turbófeltöltésű motor, az 1,4-es T-JET, ugyancsak 120 és 150 lóerős változatban.

Utóbbiak viszonylag kedvező áron lesznek elérhetőek, és normál használat mellet a fogyasztásuk is kedvezőbb lesz, mint egy hasonló teljesítményű, de nagyobb hengerűrtartalmú benzinmotoré.

Jövőre lesz 1,6-os Multijet dízelmotor – várhatóan 105 és 120 lóerős változatban – valamint egy 220 lóerős 1,8-as turbóváltozat is érkezhet, Abarth néven.

Benzines alapárak:

1.4 (90 LE) Active A/C: 3 590 000 Ft
1.4 T-JET (150 LE) Dynamic: 4 390 000 Ft

Dízelmotoros alapárak:

1.9 MJET (120 LE) Dynamic: 4 890 000   
1.9 MJET (150 LE) Dynamic: 5 190 000