Herczig másodszor, Tóth huszonötödször nyert 1

Herczig másodszor, Tóth huszonötödször nyert


A Veszprém Ralival véget értek hazánkban a murvás versenyek, a hátralévők mind aszfalton zajlanak, így a Michelin Budapest Rali a MOL Kupákért is. A verseny nem csak hazai bajnoki, de nemzetközi és Európa-kupa futamot is magában foglalt. A teljes táv 930 kilométer volt, amiből a 18 gyorsasági és a prológ 240,5 kilométert tett ki.

Úgy alakították ki a programot a rendezők, hogy akik csak a magyar bajnoki futamon kívántak indulni, azoknak szombaton be is fejeződött a verseny, a többiek vasárnap is autóztak még.

134 versenykilométert sűrítettek a szombati napba, ami még fordult elő hazánkban. Pénteken a gépátvétel után, a pesti alsó rakparton rendezett prológgal melegítettek a versenyzők. A hatalmas tömeg előtt zajló rendezvényen Turi Tamás kerülgette leggyorsabban a bójákat, mögötte Asi és Turán Frigyes autózta a legjobb időket.

Nevével ellentétben a valódi versenynek nem sok köze volt Budapesthez, annál inkább Salgótarjánhoz. Szombaton három gyorsaságit háromszor teljesítettek a versenyzők, egy-egy “kör” között mindannyiszor a szervizparkba látogattak.

Ahogy az várható volt, az év eleji aszfaltos futamokon brillírozó Turi Tamás (Skoda Octavia WRC) kezdett a legjobban. Megnyerte az első három gyorsaságit, akivel leginkább Herczig Norbert (Skoda Octavia WRC) tudta tartani a lépést.

Benik Balázs (Ford Focus WRC) az első két gyorsaságin még versenyben volt, ám a harmadikon defektet kapott, amivel körülbelül húsz másodperces hátrányt gyűjtött be, visszacsúszva ezzel a negyedik helyre. Asi (Mitsubishi Lancer) kissé visszafogottan kezdett, így fokozatosan nőtt a hátránya, de sikerült megőriznie a harmadik helyet.

Vizin László az új motorral felvértezett öregecske Corollával ráérzett a pályákra és a fékhiba továbbá a defekt ellenére a hatodik helyen állt három szakasz után. Előtte a hasonló autóval induló Karel Trneny érkezett, akinek a differenciálmű okozott problémát és a második gyorson meg is forgott.

Ugyanígy járt Turán Frigyes (Mitsubishi Lancer) is, sőt a harmadik szakaszon kiszakadtak a tőcsavarok a jobb első kerékagyból, amitől lerepült a kerekük, ezzel számukra befejeződött a verseny. Szabó Gergő (Skoda Octavia WRC) a harmadik gyorsasági után feladta a versenyt, mert a versenyautón meghibásodott a fék, így továbbra sem látta még a Budapest Rali célját.

A Super 1600-ban és az N-csoportban nem sok meglepetés volt, előbbiben Bútor Róbert, utóbbiban Spitzmüller Csaba volt a leggyorsabb. A JWRC második helyéért Keller Péter és Kakuszi Zsolt vívott komoly küzdelmet.

A második körre kissé megviccelte az időjárás a versenyzőket, mert egyes részeken szakadt az eső, ami kritikussá tette a gumiválasztást. Több helyütt teljesen szárazak voltak az utak, ahol az esőgumikkal jóval lassabban lehetett menni.

De nem csak ez okozott problémát, Turi Octaviájában például eltört a kardánkereszt, majd a kardán is az ötödik szakaszon, ami igencsak lelassította a pilótát. Ezzel a második “kör” végére az abszolút ötödik helyre csúszott hátra (magyar bajnokin 4. hely), átadva ezzel első helyét Herczignek. Benik elgumizta magát, így nem tudott lépést tartani Hercziggel és Asival, előbbi kettő, utóbbi egy szakaszt nyert meg.

Mire másodszor is megjárták a szervizparkot a versenyzők, az időjárás még tovább romlott és valóban vizes körülmények között autóztak a pilóták. Állandóan változott az állás, hogy a mezőny mely része autózott esőben.

Asi kezdett legjobban, ezzel újabb abszolút időt autózott, mögötte Herczig és a kijavított autóval újra gyorsuló Turi érkezett. Utóbbinak újra sikerült harcba szállnia és az utolsó két gyorsot meg is nyerte.

Benik Balázst újabb defektek sújtották, az utolsó szakaszon kettős gumihibájuk volt, ami majd három percükbe került. Ezzel az abszolút hetedik helyig csúsztak hátra, még az N-csoportos Spitzmüller is megelőzte őket, aki meg is nyerte a kategóriáját. Az idei hat futamból eddig ötöt megnyertek, egy futamon pedig nem indultak.

Ezalatt Herczig Norbert őrizte elsőségét és Veszprém után újabb abszolút győzelemnek örülhetett, ami navigátorának már a 25. volt. Mostani 20 pontjával a páros már a bajnoki dobogó helyeinek elosztásába is komolyan beleszólhat.

Aschenbrennernek sikerült megőriznie a második helyet, ezzel nem csak az A-csoportos elsőséghez került közel, de az abszolút bajnokságban is felzárkózott Benik mögé. Turi Tamás végül harmadik lett, ami ugyan nem az az eredmény, amit szeretett volna elérni, de fontos pontokat gyűjtött a bajnokságban.

Bútor Róbert nem csak a Budapest Ralin nyerte a Super 1600-as kategóriát, de elsőségével már most megszerezte a bajnoki trófeát. A versenyt az abszolút hetedik helyen zárta a citroënes csapat. Valószínűleg a szurkolók már nem is láthatják Bútorékat idehaza, jutalomként a világbajnokság szardíniai futamán indulnak.


Herczig másodszor, Tóth huszonötödször nyert 2

Európa-kupa

Bútor percekkel nyert

Vasárnap az FIA előírásainak megfelelően a WRC-k nem lehettek ott a versenyen, de mások sem kívántak rajthoz állni az Európa-kupán. Bár eredetileg 90 nevező szerepelt a pénteken elrajtolt 111 (Európa-kupa 77) versenyző közül csupán 25-en indultak el vasárnap is. A nézők sem voltak igazán kíváncsiak a soványka mezőnyre, a pályák mellett csak néhányan lézengtek.

Az Európa-kupa végeredménye:

1. Bútor Róbert-Tóth Vilmos, Citroën Saxo S1600 02:19:31.2
2. Martin László-Nagy János, Mitsubishi Lancer EVO VI +07:04.3
3. Andreas Aigner-Timo Gottschalk, Mitsubishi Lancer EVO VI +07:42.9


A Budapest Rali végeredménye (9 gyorsasági, magyar bajnokság):

1. Herczig-Tóth, Skoda Octavia WRC 1:14:22.7
2. Asi-Nándi, Mitsubishi Lancer A/8 +33.4
3. Turi-Kerék, Skoda Octavia WRC +58.5
(Abszolút 4.(Magyar értékelésbe nem számít) Trneny-Pritzl Toyota Corolla WRC +02:12.9)
4. Vizin-Táborszki, Toyota Corolla WRC +02:37.7
5. Spitzmüller-Bahor, Mitsubishi Lancer N/4 1. +04:23.3
6. Benik-Rácz, Ford Focus WRC +04:24.6
7. Bútor-Tóth, Citroën Saxo Super 1600 A/6 1. +04:40.6
8. Balázs-Szeghalmi, Mitsubishi Lancer N/4 2. +05:31.2
9. Kakuszi-Kakuszi, Volkswagen Polo Super 1600 A/6 2. + 06:10.9
10. Keller-Spitzer, Suzuki Ignis Super 1600 A/6 3. +06:52.5
11. Hankó-Szabó, Mitsubishi Lancer A/8 2. +07:26.4
12. Tárnok-Herr, Renault Mégane Maxi A/7 1. +07:34.6

Kategória eredmények:
H9 1. hely (abszolút 23.) Osváth-Csupor, Lada VFTS
N2 1. hely (abszolút 28.) Zsolt-Patkó, Peugeot 106
N3 1. hely (abszolút 31.) Hadik-Kovács, Opel Astra OPC
H10 1. hely (abszolút 32.) Spindler-Gálos, Opel Kadett GSi
A5 1. hely (abszolút 48.) Fehér-Leirer, Lada 2105

A magyar bajnokság állása (élcsoport):

1. Benik Balázs 77 pont
2. Aschenbrenner György 75
3. Turi Tamás 68
4. Herczig Norbert 62
5. Szabó Gergely 54

A következő verseny szeptember 17-19. Mecsek Rali