Készül az ötödik generációs 3-as BMW

Mivel az ötös és a hetes sorozat formáját a vártnál több kritika éri, a hármas sorozat újratervezésénél már nem engedték ilyen szabadon szárnyalni a tervezők fantáziáját. Nem véletlen, hogy a bajorok ennyire vigyáznak üdvöskéjükre, mivel Németországban minden második eladott BMW ebből a sorozatból kerül ki.

A visszafogott változások jegyében szélesebb veséket látunk majd az autó orrán, és eltűnnek a “táskák” az első fényszórók alól. A külső méretek is megváltoznak, ugyanis a tengelytáv 6 centiméterrel a magasság pedig 3 centiméterrel növekszik.

A testesebb karosszéria és a tovább javuló komfort érdekében, a mostani 115 lóerős helyett, egy kétliteres, 143 lóerős motor kap helyet az alapmodellben. A BMW szerint 2005-re elkészülhetnek a vezérműtengelyt felváltó, elektromágneses szelepvezérlésű motorok, ami sokkal pontosabban irányítható üzemanyag-ellátást és alacsonyabb fogyasztást eredményez majd.

A dízelmotorok terén három-négy éven belül jelentős teljesítménynövekedés várható, ami az ígéretek szerint 175 és 250 lóerő közti motorokat jelent.

Az erőátvitel feladatát a hatsebességes kézi váltók mellett, az ismert ötsebességes automata látja el. Nem kizárt, hogy igény esetén a hetesből átvehető hatsebességes automata is elérhető lesz.

A kiváló vezethetőségről többek között a részben alumíniumból készült felfüggesztés, az elektronikusan állítható lengéscsillapító, és aktív kormányzás gondoskodik, habár az utolsó kettő csak felár ellenében.

Az iDrive kezelőszervet állítólag a végletekig leegyszerűsítik, így kezelése már senkinek nem fog nehézséget okozni.

Először limuzin és kombi karosszériával jelenik meg az ötödik generációs hármas BMW, majd 2006 végén kupé, 2007 elején pedig kabrió változat is megvásárolható lesz. Ez a két modell formatervezésével is erőteljesen elkülönül majd a limuzintól és a kombitól.